A mai motivációs levél arról szólt, hogy sose adjam fel, de ma délután befészkelte a fejembe magát az a gondolat, hogy DE! Feladom, mert úgysem sikerülhet. Már rögtön az elején ilyen balul elsült dogok rondítanak a szépen eltervezett rendszerbe! Nem is értem, miért pocsékolja rám idejét a Mindenbe Belerondító, mit számítok én a magam nyomorult kis fogynivágyásával és pedantomániájával???
Szóval aludtam majdnem eleget, felkeltem korán, dolgoztam, lebringáztam a magamét, folyt rólam a víz, reggeliztem, 11:30-ig nem is voltam éhes, a napi tennivalóim is úgy tűnt, jól alakulnak (a nehezét, a vasalást már le is gyűrtem.) No és itt vége szakadt mindennek.
Ebédre zöldséges omlettet sütöttem és salátát készítettem hozzá. Gondoltam, közben készítem a holnapi kaját is, minden jól alakult, nyugi volt, béke, a jóltervezettség magabiztos nyugalma, az a gyönyörűséges érzés, hogy bár kicsi lépésekkel, de az időt jól kitöltve logikusan egymásra épülő tevékenységekkel, gazdaságosan felhasználom a napot. És akkor jött a katasztrófa: megégettem a kezem a serpenyő szélével!!! Nem egy kicsit, nem szisszenésnyit! Rettenetesen. Egy rossz mozdulattal gyakorlatilag belenyomtam a forró serpenyőt a hüvelykem belső oldalába! Éreztem, hogy baj van, hogy el kellene dobni az egészet (épp egy tányér segítségével próbáltam átfordítani a félkész omlettet), de nem tettem: a tányér drága, az étel is, kinek van kedve szétkent tojást takarítani a kőről. Csak jó negyed óra múlva döbbentem rá, hogy itt most komolyabb dologról van szó, mert hiába hűtöttem azonnal, az semmit nem számított. Nem először égetem meg magam, de ennyire még sosem fájt. Teregetni is alig bírtam. Gondoltam nem baj, akkor elvégzem a "papírmunkát" a mára előirányzott tennivalók közül. De ez sem ment, mert kb 2 percnél nem bírtam tovább hideg víz nélkül. Sírvafakadtam, mikor rádöbbentem, hogy SEMMIT nem tudok ma már csinálni!! A fittnessz-szalagos edzés is elmaradt, mert azt sem bírtam fogni. Semmit, de semmit. Végül álomba bőgtem magam, s amikor felébredtem sötétedéskor, már nem fájt a kezem. A nap azonban végetért. Semmire nem mentem. Holnap pedig egész nap iroda! A szépen felépített hetem omlott össze - akár egy kártyavár. :-(
Ebédre zöldséges omlettet sütöttem és salátát készítettem hozzá. Gondoltam, közben készítem a holnapi kaját is, minden jól alakult, nyugi volt, béke, a jóltervezettség magabiztos nyugalma, az a gyönyörűséges érzés, hogy bár kicsi lépésekkel, de az időt jól kitöltve logikusan egymásra épülő tevékenységekkel, gazdaságosan felhasználom a napot. És akkor jött a katasztrófa: megégettem a kezem a serpenyő szélével!!! Nem egy kicsit, nem szisszenésnyit! Rettenetesen. Egy rossz mozdulattal gyakorlatilag belenyomtam a forró serpenyőt a hüvelykem belső oldalába! Éreztem, hogy baj van, hogy el kellene dobni az egészet (épp egy tányér segítségével próbáltam átfordítani a félkész omlettet), de nem tettem: a tányér drága, az étel is, kinek van kedve szétkent tojást takarítani a kőről. Csak jó negyed óra múlva döbbentem rá, hogy itt most komolyabb dologról van szó, mert hiába hűtöttem azonnal, az semmit nem számított. Nem először égetem meg magam, de ennyire még sosem fájt. Teregetni is alig bírtam. Gondoltam nem baj, akkor elvégzem a "papírmunkát" a mára előirányzott tennivalók közül. De ez sem ment, mert kb 2 percnél nem bírtam tovább hideg víz nélkül. Sírvafakadtam, mikor rádöbbentem, hogy SEMMIT nem tudok ma már csinálni!! A fittnessz-szalagos edzés is elmaradt, mert azt sem bírtam fogni. Semmit, de semmit. Végül álomba bőgtem magam, s amikor felébredtem sötétedéskor, már nem fájt a kezem. A nap azonban végetért. Semmire nem mentem. Holnap pedig egész nap iroda! A szépen felépített hetem omlott össze - akár egy kártyavár. :-(
A frusztráltság hozta a nassolási vágyat, végül megúsztam a dolgot két db saját sütetű keksszel.
Ez egy szomorú, elpocsékolt nap lett. Csak azért nem adtam fel, mert nem tehetem:Csabi mit szólna, s mit kezdene nélkülem?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése