2015. május 31., vasárnap

Kakaós csiga :-)

forrás: http://sutesfozesfortelyaireceptjei.network.hu/
Hmmm.... egy jó kis kakaós csiga!... Frissen sült, langyos a közepe, illatozik és olvadt csokival ken össze tányért, ujjakat és arcot... Jaj, micsoda gyönyörűségeket is talált ki nekünk a Teremtő!

Hmmm... egy édes kiskamasz!... Éppen felnövőben lévő lovagias férfipalánta, a mellye közepiben szerető szív, telve segítőkészséggel és a vággyal, hogy szeretetét ki is fejezze akár kisebb-nagyobb meglepikkel, kreatív és bátor... Jaj, micsoda gyönyörűségeket is talál ki nekünk a Teremtő!

Május 2-a volt, többszörös ünnep előestéje/délutánja: másnap anyák napja és az én születés-illetve névnapom. (Igen, képes voltam a saját névnapomon születni, ezért tudom, hogy mikor van a névnapom. Ha meg megkérdik, mikor van a szülinapom, szoktam mondani, hogy nézd meg a naptárban, mert gyárilag bele van írva ;-) ) Nem sok előkészület folyt egyébként: Ákosom az apukájánál, aztán a bátyjánál, ahonnan majd Petra lányomék hozzák haza délután egy torta kíséretében, számítottam még öcsémékre és ennyi. Szolíd, zártkörű rendezvény lesz, anyagiakra tekintettel különösebb vendéglátás nélkül. 

A napot a gyülekezetben töltöttem, estefelé jöttem csak haza (ez gond nélkül megoldható, ha csak Csabim van itthon: engedélyt kaptam az egésznapos eltávra.) 
Szinte még be sem léptem az ajtón, Csabi máris elémpenderült és egy tál kissé híg tésztát dugott az orrom alá, melyből egyik kezét igyekezett kioperálni, de a massza nyúlós-ragadós pókhálóként tapadt rá. (Ez egyébként jó jel, tekintve, hogy kelttészta készült.) "Ez így már jó, ha élesztős tészta?" - kérdezte ő (vagy valami ilyesmit, már nem emlékszem rá szószerint). 
Ööö... hagy vegyem le a cipőmet, meg mossak kezet, okés? (Te Úristen, mit művel ez gyerek???!)

A konyhában kellemes disznóól képe fogadott - de ez egy kor alatt (vagy bizonyos mennyiségű tapasztalat hiányában?) normális, ezért megjegyzés nélkül kötöttem kötényt. 
"Mutasd azt a tésztát! Ühümm, jó lesz ez, nézd milyen szép hólyagos, de még nagyon ragad, kell még bele kicsi liszt" - és már mutattam is, gyúrtam, dagasztottam - közben teljes Planetáriummá változott a konyha, tekintettel arra, hogy néhány hete valószínűleg sikerült némi csontrepedésre szert tennem a kezemben egy ügyefogyott esés alkalmával. Ő pedig rögtön magyarázatba kezdett, hogy kedve szottyant egy kis kakaóscsigára, és gondolta én is örülnék egy ilyen meglepinek, hogy frissen sült sütivel vár haza, és a neten keresett rá jónak tűnő receptet és pontosan kimért mindent, és... és... és...
(Nagyon édes volt, ahogy komolyan magyarázta a lépéseket :-) )

forrás: http://olvasozsak.blogspot.hu/
Azért én gonosz módon rákérdeztem, hogyha meglepinek szánta, akkor miért nem látott hozzá korábban, hiszen a tésztának azért 1 óra kell, hogy szépen megkeljen, meg az összeállítás, meg a sütés... 
"Aludtam." - mondta ő picit pironkodva, de  teljesen magától értetődően. (Megzabálom egyszer! Az én édes kis mormotám! Hihetetlen alvókája van! Pici korában az ebéd utáni alvásból volt hogy fél 6-kor(!) úgy kellett felrázni, hogy Csabikám, mindjárt vacsoraidő van, kéne még játszani is ma!)
Mindeközben azért lopva jobban szemrevételeztem a konyhai katasztrófaállapot elemeit: kétes tisztaságú (ez az én bűnöm) tepsi a tiszta terítővel letakart asztalon, vastag lisztréteg a kredencen, és minden ott álló tárgyon, vékonyabb a padlón, némi ragacsosra száradt tojásmaradék kicsit odébb a tűzhely mellett, edényhegy a mosogatóban, egy tojástól maszatos tálka, egy másik tésztaragacsos tál... Na erre azért rákérdeztem. A válasz: "Hát abban gyúrtam. Ebben meg keleszteni akartam..." (Nem bírom, ezen még most is nevetnem kell, annyira aranyos volt!!!) 

No végül kialakult a tészta, megnézte, megtapogatta, láttam az arcán, hogy beírja a memóriába, milyen a jó állag, letakartuk, melegre tettük és én be lettem küldve pihenni. Ő pedig szorgoskodott tovább. Készült a töltelék, nyúlt a tészta a deszkán, ment minden, ahogy mennie kell, ügyes kissrác az én Csabim, és jó is lesz ez a kis kakaóscsiga. Bár mire elkészül, már túl leszünk az estén is, de hát néha lehet "bűnözni" egy kis éjszakai nasival. (Ha csak néha lenne...) 
Finom illatok szálltak, egyszercsak megjelent egy tányér frissen sült csigával. Hmmm... finom... jó... lehet, egy kicsit több cukor mehet bele legközelebb (A recept valószínüleg jó volt, de mi családilag mindíg eleve lefaragunk az előírt cukormennyiségekből, és többnyire teljesen jól tesszük. Ezt a receptet azonban úgy tűnik normális ember írta, és kellett volna bele a meghatározott cukormennyiség, de sebaj, megszórtuk porcukorral.) 
Én olvasgattam, vagy nem is tudom már mivel elvoltam itt bent a szobában, ő ment vissza a "pékműhelybe". Nem sokára újabb adagot hozott, majd újra eltűnt. Amikor legközelebb előkerült megkérdeztem, mit csinál még ennyi ideig. "Hát sütök." - mondta ő. 
Végül kiderült: 5 teljes tepsi kakaóscsiga készült az éjszaka folyamán! Másnap délelőtt a következő utómunkálatokat kellett elvégezni a család érkezése előtt:
  1. Elmosogatni a különböző tálakat, tepsiket, kanalakat, kenőket és egyéb eszközöket.
  2. Lesúrolni a kredencről a rászáradt tojásmaradékot.
  3. Kisúrolni a mosogatóból a belekötött tésztamaradékot.
  4. Felseperni és felmosni a konyhakőről a lisztet, kakaót, porcukrot és tojást.
  5. Lecserélni az abroszt az asztalon.
  6. Lesikálni a tűzhelyet.
  7. Felseperni és felmosni az előszobából és a nappali padlójáról a mezíttalpra tapadva széthordott lisztet, kakaót és morzsát.
"Kicsit" bosszankodtam, annál is inkább, mert eme utómunkálatokba enyhén megcsúszva kapcsolódott be a Drága Gyermek fent említett jó alvókának köszönhetően, miközben én már péntek délután tökéletesen kitakarítottam és rendbetettem a lakást. De azzal vígasztaltam magam, hogy azért legalább van mivel megkínálni az érkezőket, hiszen 5 tepsi kakaóscsiga nem kis mennyiség.
Délután aztán szépen sorban be is állított a család apraja-nagyja, és én többször súgtam Csabinak, hogy hozza be a csigákat. Csabi nem mozdult.
Ismét bosszankodtam kicsit és kimentem a konyhába a tálért, hogy végre megkínálhassam valamivel öcséméket. 
Néztem. 
Becsuktam a szememet, aztán újra kinyitottam, hátha csak optikai csalódás volt. 
Nem.
Nem az volt.
A tálon, aminek púpozva kellet volna lennie, néhány szikkadt kakaóscsiga árválkodott. Na jó, elnasiztunk az éjjel vagy egy tepsire valót, én még az ágyban is elmajszoltam egyet, de hol a többi?????? Csabi?! Hol a süti? 

"Hol lenne? A hasamban."


Hmmm.... anyaság! Izgalmas, kalandos, mosollyal és könnyel telve, felejthetetlen pillanatokkal, szívmelengető gyermeki meglepikkel, és a Tökéletes Szeretet felvillanásaival megmutatva, hová is törekszünk, milyen is lehet a Mennyország... Jaj, micsoda gyönyörűségeket is talált ki nekünk a Teremtő!








2015. május 12., kedd

Fészek-rendezés

Jól emlékszem még, azokra a napokra, amikor Petrával való kapcsolatom - nem túlzás - pokoli volt. Szinte képtelenek voltunk elviselni egymást. Sokszor a legapróbb dolgokra borult a bili, és a minimum némi sértett némaság, esetleg ajtócsapkodás vagy zsörtölődés volt, de nem egyszer előfordult, hogy bizony ordítoztunk egymással. Hiába no, a közmondás is úgy tartja, hogy két dudás egy csárdában... Így aztán amint lehetőség nyílott rá, a két dudás szétköltözött két csárdába. De jelentősen még akkor sem javult a kapcsolatunk. 
Időközben azonban rá kellett döbbennem szüleim halála kapcsán, hogy bizony az életünk túlságosan rövid ahhoz, hogy ostobaságok miatt rossz viszonyban legyünk embertársainkkal - különösen, ha adott embertárs épp közeli rokon, jelesül saját leánygyermekünk. Úgy döntöttem, hogy ezen változtatok, mégpedig úgy, hogy magamon változtatok. Végiggondoltam, mik azok a sarkalatos témák, amik szinte mindig veszekedésbe torkollanak. Elég egyértelműen két csoportba lehet sorolni őket: az egyik azoknak a témáknak a csoportja, melyekben egyikünk sem alkuszik meg és képtelenek vagyunk szót érteni benne (ilyen pl. a vallásgyakorlás kérdése) - ezeket egyszerűen el kell kerülni, mert értelmetlen belemenni. A másik a természetünk különbségeiből és azonosságaiból adódó problémák köre. Ebbe beletartozik ízlés, életmód, a másik életébe való szerves bekapcsolódás módja és mértéke. Nos itt viszont rengeteget lehet tenni. Végiggondoltam, mik voltak Anyámnak azok a dolgai, melyek idegesítettek, zavartak annak idején. Mi volt nekem rossz a hozzámállásában. Ezek után az esküvő időpontjának kitűzése környékén arra jutottam, hogy a legegyszerűbb, ha őszintén, sallangmentesen kommunikálunk egymással. Mondd meg mit akarsz, és azt is, mit nem. Ha van egy építő jellegű ötleted, akkor kivitelezés előtt egyeztesd le  másikkal. Ha van egy meglátásod, mondd el - EGYSZER!!! A másik hall, értelmes, nem kell ismételgetni semmit unásig. Rábízom, hogy a kapott tanácsot megfogadja, felhasználja-e. Kérdezz! Kérj!
S lám-lám: kapcsolatunk jóra fordult! Képesek lettünk az együttműködésre, az összhangra. Bár kisebb súrlódások adódnak így is, azért elmondhatom, hogy alapjaiban változott meg minden és határozottan kezdett jó lenni a dolog. 



Mióta "bejött a baba-project", azóta igyekszem még figyelmesebb és tapintatosabb lenni vele, és a tapasztalataimat bölcs módon átadni. Nem tukmálok, nem hemzsegek, nem okoskodok, nem szólok bele semmibe, nem erőszakolok rá kéretlen tanácsot. De igyekszem mindig ott lenni, ha mesélni akar, vagy kérdezni, vagy sírni. Igyekszem észrevenni, hogy mikor vár bátorítást és mikor "csak" meghallgatást. És ez így tök szuperül működik, jobb a kapcsolatunk, mint valaha álmodtam és nagyon jól kommunikálunk.

Így történt, hogy pénteken megkért, segítsek Gergőnek (Vej) kitakarítani és elrendezni mindent Dorka otthoni fogadására. Örültem a kérésnek, mert messze laknak, és így nem nagyon lesz lehetőségem, hogy napi szinten támogassam őket fizikailag. De az, hogy milyen állapotban van az otthonuk, mikor hazatérnek a kórházból, meglehetősen fontos dolog. Pláne igényes és perfekcionista hölgyszemély esetén. 

Szombaton tehát az Istentisztelet után elbúcsúztam a barátoktól és rohantam a randevúnk helyszínére. Gergő már várt. Útközben beszélgettünk orvosokról, szülésznőkről, kórházról és szülésről - meg az előző esti "Tejfakasztó buliról". Gergő - úgy tűnt - tele van élményekkel és már nagyon várja haza családja női tagjait. A családja. Az Ő Családja! Aminek ő a feje! Nem tudom, sosem voltam férj és újdonsült apa, de ez is egy fantasztikus érzés lehet... 
Kiérve házikójukhoz megebédeltünk és elolvastuk Petra "kívánságlistáját". Már munka közben döbbentem rá, mennyire hasonlít ez a lista ahhoz a feladat-listához, amit én írtam Neki amikor Csabi született és neki kellett előkészítenie a terepet a fogadásunkra. Jót derültem ezen a gondolaton. No de ne szaladjunk előre, térjünk vissza a mi kettőnk feladataihoz. Végigolvastuk, felosztottuk a teendőket és kezdetét vette egy vidám, dolgos, szorgos, ám igen hosszúra nyúló délután. Nagyon jó volt együtt dolgozni a lányainkért, s igyekeztem, hogy ezt Gergő is így érezze. Ismét csak a tapintatot hívtam ehhez segítségül: igyekeztem nem a tudálékos anyós szerepében pózolva nem osztogatni utasításokat. Inkább partnerként és szem előtt tartva, hogy Vejem a házigazda, azaz a Ház Ura. Remélem, hogy ez végre megalapozott egy hosszú, vidám és szeretetteljes anyós-vej kapcsolatot (eddig nem sok időt töltöttünk együtt, így nem került igazán sor az alapozásra.)
Menet közben végképp bebizonyosodott, hogy a barátnőmtől kapott kiságy csavarjait elnyelte a föld vagy elcsenték a házimanók. És mivel valami olyan speckó csavarok voltak, hogy nem pótolhatók, más megoldást kellett találni. Szóval irány a szomszéd, aki felajánlott még régebben egy kiságyat. Kiderült, hogy  nagyon szuper, 7 nyelven beszél, csak ha betesszük a szobába, akkor kell fölé egy gyűrűhinta, amivel átlendülhet az ember a szoba másik felére. Tehát ez az ágy se jó. Sebaj, IKEA nyitva, 8.000,- Ft-ért van kiságy, Olivér és öccsei meg arrafelé éppen. Bementek, megvették, egy darabig Olivér kísérte az ágyat és a srácokat, ott Gergő átvette őket, (ez este 8 után már) én addig megágyaztam az ifjú szülőpárnak, felhúztam a babaágyneműt, átnéztem még egyszer Dorka hazajövő felszerelését, stb.
Ez nem az ;-)
Ágy, fiaim, vejem megjöttek, összerakták az ágyat, én közben még felmostam a konyhát, előteret, visszaöltöztem civilizáltba, megágyaztunk Dorkánknak, helyre az ágy, villany leo, ugrás a kocsiba, mert fél 10 van már és 10-kor zár az Auchan, Petrának pedig zöldség kell másnapra! (Nem kért főttet, csak salátázni akart.)
Negyed éjfélkor már itthon álltam a zuhany alatt. És fogalmam sincs, mikor látom őket (illetve most, amikor a bejegyzést írom, már tudom, de akkor nem tudtam), mikor vehetem kezembe Dorkát, mikor engedi Petra, hogy megöleljem. Azt viszont pontosan tudom, hogy nem fogok tudni a két kiskamasz mellől naponta (esetleg naponta többször) elmenni hozzájuk, segíteni és örömködni. Tudom azt is, hogy lesz, amikor nem hallgatnak rám, lesz, amikor szerintem butaságot csinálnak. Tudom, hogy lesz, amikor konfliktus lesz köztük, amibe nem szólhatok bele. Tudom, pontosan tudom, hogy alaptermészetemmel homlokegyenest ellenkező viselkedést kell produkáljak: nem szólhatok bele kéretlenül, mert nem az én életem, nem az én házasságom, nem az én gyerekem
Hogyan leszek erre képes? 
Úgy, hogy AKAROM  őket és úgy döntöttem, hogy ez nem rólam szól, hanem róluk. Akarom őket, a boldogságukat és ezért szívesen szolgálom őket.
És talán még az is megtörténhet, hogy amikor már járókerettel is csak 3-4 lépést tudok majd tenni, akkor ők ugyanilyen örömmel szolgálnak majd engem.
Megkérdeztem Petrát, szeretné-e, hogy ott legyek, mikor hazamegy, vagy inkább csak szűk családi körben lenne.Utóbbit választotta és ez érthető: most lettek Család!
Emlékszem: én külön kértem, mikor Ákos született, hogy senki ne legyen itt, mikor hazaérünk, csak a 3 gyerek. Anyámék itt voltak és ez nagyon elkeserített, mert szerintem ennyi áldozatot meg lehet hozni. Pláne, hogy a szomszédban laktak szegénykék, és pár óra asszimiláció után úgyis áthívtam volna őket.
Csak akartam egy kis intim együttlétet a 4 gyereknek és magamnak...
És ez lebeg előttem végig Petra várandóssága és ezen a hét alatt.
(Csak mellesleg teszem hozzá: a távolság mit sem számít, mert naponta többször hosszasan beszélünk telefonon, s ez számunkra a világ legtermészetesebb dolga jelen helyzetben. De erről majd legközelebb.)
Ez persze még messze van,
de majd szeretnék 1 ilyen képet :-)

2015. május 11., hétfő

Ajándék Csabitól

Tegnap.
Vasárnap délelőtt - lustálkodás, előző nap kiheverése (hogy mit kellett kiheverni, azt majd egy köv. bejegyzésben).
Ülök a gépnél, Ákos a játszótéren, Csabi a kanapén a kezéhez nőtt telefonnal.
"Elvileg küldtem egy üzit fészen..." - mondja ő.
"Aha... Nem látom..." - mondom én.
"Várjá...Mingyá újraküldöm... Na most?" - mongya mondja ő.
"Megvan... Nézem." - mondom én.

Giccses kép könnyező nőről, ronda, kusza lapon. Nem baj, ha küldte, fontos.
Olvasom.
Döbbenek.
Könnyezem.
Köszönöm.
Puszilom.
"Nagyon szép... És a legszebb, hogy tőled kaptam..." - mondom én, lehajolva, megpuszilva.
Feláll, nyakamba csimpaszkodik. Szorosan megölel.
"Adok zsepit" - mondja ő.

***

Íme a szösszenet, amit küldött - zsepit készíts!

Kisfiú megkérdezte az Anyját: "Miért sírsz?"
"Azért mert asszony vagyok" - mondta neki.
"Nem értem" - mondja a fiú.
Az anya csak átölelte és mondta: "Nem is fogod soha megérteni."
 
Később a fiú az apját kérdezte meg: "Miért tűnik úgy, hogy Anyu ok nélkül sír?"
"Minden asszony ok nélkül sír"- ennyi volt az egész amit az apja mondhatott.
 
A kisfiú felnőtt és férfivá vált.
És folyton nem értette miért sírnak az asszonyok.
Végül felhívta az Istent és mikor végre kapcsolatba lépett vele megkérdezte: "Uram miért sírnak olyan könnyen az asszonyok?"
Az Isten így felelt:
 
"Mikor az asszonyt teremtettem különlegesnek kellett lennie.
Teremtettem neki vállat, elég erőset ahhoz, hogy elbírja a világ terhét, 
de oly gyöngédet hogy nyugalmat biztosítsanak. Adtam neki belső erőt hogy bírja ki a gyermek szülést és elutasítást melyet sokszor kap a gyermekeitől. Adtam neki keménységet amely segít neki folytatni ott ahol már mindenki feladja. Gondoskodni a családjáról betegség és fáradság ellenére panasz nélkül. Adtam neki érzést szeretni gyermekeit minden körülmény közt. Annak ellenére is mikor a gyermeke mélyen megsérti. Adtam neki erőt elfogadni a férjét hibái ellenére. Bordájából formáltam öt hogy őrizze az ő szívét.
Adtam neki bölcsességet hogy tudja, hogy a jó férj soha nem sérti meg a feleségét, de olykor próbára teszi az erejét és a döntő képességét, kitartani mellette minden viszonytagságba.
És a végén adtam neki a könnyet mely kicsordul és kizárólag csak az övé. Hogy fel tudja használni bármikor mikor szüksége van rá. Hogy mindent el tudjon viselni.Ahhoz a könnyhöz joga van.
Senki nem bír ki szó nélkül annyit mint az asszony.
Az asszony szépsége nem a ruhában van melyet hord. Nem az alakjába nem is abban hogyan fésüli a haját. Az asszony szépsége a szemeibe kell hogy legyen mert azok a kapu a szívéhez és a helynek amelyben a szeretet lakik.
/R. Revesa: Anya könnye /

(Nagyon szeretem a fiamat...) 

2015. május 10., vasárnap

Látogatóban

Péntek délelőtt végre be tudtam jutni az újdonsült anyukához és a babájához a szülészetre.
Mit mondjak? Izgultam nagyon. Az a huszonpár év, amióta ugyanott megszületett a Lányom - mintha csak pár hónap lett volna... Ugyanaz a zajos, büdös Üllői út, ugyanaz a kopott metrómegálló, ugyanazok a téglafalas épületek... Kívülről ugyan átalakult (illetve épp most alakul) a Női Klinika, de belül ugyanaz a fura hely: kórház is meg szentély is. Nyomorultság is és boldogság is. Bizonytalanság és büszkeség. A vér bűze és az édes babaillat. Zaklatottság és nyugalom. Hatalmas hormonális robbanások okozta hatalmas érzelmi hullámzások.


A világ legfurcsább és legcsodásabb dolga a szülés-születés-anyává válás. Az valami egészen titokzatos és megfoghatatlan az élet többi részéhez viszonyítva. A szerelem ehhez képest logikus matematikai képlet.
Itt apró, gyámoltalan emberkék lépnek be az Életbe! Honnan? Miért pont most és itt? Mit hoznak? Mit adnak majd hozzá a világhoz? Hogy kerülnek ide? Tényleg csak két pici sejt találkozása? Ez hülyeség! Itt ennél sokkal több történik, itt már nem csak két sejt van jelen - itt egy Új Ember van jelen, egy Új Ember, egy Új Jellem érkezik közénk! Vajon jól várjuk őt? Elég jól? Elég szeretettel? És elég tisztelettel?

Szóval megyek a kórházba, s felidéződnek az emlékek - sok emlék, hiszen 4 gyermekem született ott. Elsőként Petra. Kicsi gömbölyű lányka, apró kezekkel, picurka fülekkel. Duzzadt szemekkel... Ott símult hozzám először, ott ölelhettem meg, ott láthattam, ott érinthettem először. Ott kezdődött vele minden. Aztán a Fiúk. És most Ő - az Unokám.
Végre megtaláltam, ott jött felém halványzöld hálóingben, még mindig picit görnyedten, apró lépésekkel, sápadtan és fáradtan, maga előtt tolva kislányát a babák fektetésére szolgáló gurulós alkalmatosságban (sosem tudom meg a nevét, olyan mint egy elméretezett, áttetsző műanyag kád kerekes állványon). Nagyon édes kicsi baba - de ő tényleg az én Unokám? Tényleg nagyi vagyok? Tényleg ő az? Szegről-végről rokonok vagyunk? 
Jaj de furcsa... Nem is tudom... Mintha hasonlítana az újszülött Petrára... Jó lenne kézbe venni, ismerkedni vele, de itt nem lehet. Meg különben is, annyi megrázkódtatás érte szegényt az elmúlt 36 órában, hogy én már bizonnyal nem hiányzom a tetejébe. Mocorog. Tekergeti a fejecskéjét, remeg a keze... Annyira óvni való!...
És Petra? Hallgatom amit mond és közben nézem őt. Nézem az arcát és teljesen el vagyok hűlve: hisz ez nem is egy felnőtt nő! Ez egy kislány! Nézem, nézem, igyekszem a felnőttet, a függetlent, az önállót látni benne - de nem megy. A kislányt, a kislányomat látom: az arca, a tekintete, a hangja... Mind mint kislánykorában. Gyerek, egy gyereket látok...
Aztán a baba nyekeregni kezd. Petra odahajol fölé, igazít rajta valamicskét és csitítani kezdi. És még mindig, ahogy nézem őt, gyermekarcot látok. Az én gyermekem arcát... Aztán egyszercsak látom, ahogy megváltozik minden: e gyermekarcon hirtelen átsugárzik valami más - valami bensőséges, valami utánozhatatlan, valami megkapóan intim, valami lágy és figyelmes: átsugárzik rajta az 

ANYA!!!!




2015. május 7., csütörtök

Megérkezett!!!

Ma reggel csoda történt...
A világ egy része még épp a másik oldalára fordult (többek közt Csabink is), más helyekről frissen főtt kávé illata szállt fel. A levegő csupa madárdal volt. Néhány autónak becsapódott az ajtaja és motorok kezdtek berregni: volt aki már munkába indult. A kukások a szokott módon csapták a zajt kocsijaikkal és a boltosok kitették a polcokra a friss kifliket. A gyerekek ódzkodva mosták a fogukat, az anyák még megigazították a rúzst...

S mindeközben egy szép, fiatal asszonyka fáradtan és fájdalmasan küzdött a testével - s e küzdelem nyomán megtörtént a Csoda: CSALÁD SZÜLETETT!

Ma reggel 7 óra 25 perckor Dorka megszületett! 
3510 gramm, 53cm - 
kis vitamingombócka 



Megszületett, s születésével az ifjú szerelmesekből szülők lettek, a házaspárból család. Már hárman vannak - örökre elválaszthatatlanok, szövetségesek. Dorka az ajándék, a pecsét Gergő és Petra szerelmén, összetartozásán. 
Dorka a Reménység kis Virága, Dorka az Élet Szeretete, Dorka az örökké megújuló Emberi Optimizmus Ragyogó Jele. 
Dorka a Megújító Fénysugár egy szomorú világban. 
Dorka egy gyámoltalan pici emberke - de benne van a Lehetőség, a Vígasz.

Teodóra = Isten ajándéka. S igen... Istené a dicsőség!

Indulás!

00:48
Kb. 3/4 órája megszólalt a telefonom. Minden lében két kanál - ez a lányom csengőhangja... 
Ez a lányom csengőhangja!!! És éjszaka van!!!! Te jó ég!!!! 
Nevetve szólt bele és azt kérdezte, hogy a magzatvíz meddig folyik ennyire? Abbahagyja majd, vagy mi? Mert épp a kádban áll. És csak nevetett aranyosan, csilingelőn. 
Elmagyaráztam a tudnivalókat magzatvíz-ügyben, adtam praktikus tanácsot és közben döbbenten vettem észre, hogy a pulzusom vészesen emelkedik a 2000/min felé és a gyomrom helyére egy ping-pong labda költözött. Mondta, hogy drukkoljak, hogy a többi is ilyen vicces legyen és elbúcsúzott. 
Ahogy letettem a telefont kiszakadt belőlem egy asszonyi fohász: "Szűz Máriám!!!" 
Imára kucorodtam és száguldoztak a  gondolatok és az emlékképek a fejemben. Istenem segítsd meg, vigyázz rá! Jaj még az illatokat, szagokat is szinte újra érzem! Szerettem volna ott lenni, de nincs kocsim, és nem hagyhatom itt a fiúkat se szó se beszéd. Régen arról álmodoztam, hogy ha az én kislányom szül majd, akkor ott leszek vele, fogom a kezét. Most, visszagondolva ez elég viccesen hangzik, hiszen ott a férje, aki szereti és vigyáz rá. 
Annyira izgulok, hogy még a gyomrom is felkavarodott és egyszercsak folyni kezdtek a könnyeim. De ez nem igazi sírás, hanem csak egy túlfolyó, amikor a hatalmas érzelmek áttörnek mindenféle gátat! Eddig olyan nyugodt és józan tudtam lenni. Örömteli várakozással beszéltem róluk - kismamáról és a babáról -, és higgadt tanácsokat adtam - ha kért. Nem hemzsegtem, nem édeskedtem, nem hívogattam naponta, hogy mi van, mi van. De most... Most hirtelen minden józanság eltűnt: izgulok és éber vagyok és rágom  a szám szélét, és ha 10 évvel fiatalabb lennék, biztosan egyik cigiről a másikra gyújtanék (novemberben lesz 10 éve, hogy leszoktam a dohányzásról. Vállveregetés,khmmm.) Most megértettem, hogy miért mászkáltak régen az apukák a szülőszoba folyosóján fel s alá, mert szívem szerint én is azt tenném, csakhogy úgy nem tudnék írni.

01:06
 Nagyon lassan telik az idő - jó lenne tudni 5 percenként, hogy éppen mi van! Persze nyilván semmi nincs. Most egy órája hívott. Azóta gondolom letusolt, felöltözött, beültek a kocsiba, közben felhívta a dokit és már beértek a kórházba. Talán épp a felvételi irodán vannak. Adategyeztetés, néhány kérdés, Gergő megveszi az automatából a sterilruhát, és mennek a szülőszobára. Vajon melyikbe kerül? Talán pont ugyanabba, ahol anno Ákos született? Szép, kellemes és kényelmes szülőszoba. Igen, ne tessék röhögni, egy szülőszoba is lehet kényelmes - amíg nincsenek az embernek tolófájásai! Édes kicsi lányom, mit érezhetsz most? Izgatott vagy ugye kincsem? De ugye nem félsz? Milyen kár, hogy nem kezdtél előbb a Csabához járni terhesgondozásra - ez az idő nagyon kevés volt arra, hogy igazi bizalom alakuljon ki benned iránta. Csak arra támaszkodhatsz, hogy én mennyire bízom benne - de ez az én bizalmam, most pedig neked volna szükséged arra a megnyugtató érzésre, hogy jó kezekben vagy te is és Dorka is. Sajnálom hogy így alakult, dehát nem tagadhatod meg önmagad és a véredet: makacs, konok, önfejű, és a saját tapasztalataira építő nőszemély voltál mindíg is. Nagyon szeretlek kincsem. Kimondhatatlanul. Emlékszem mindenre, ami fontos volt. (Na tessék, már megint bőgök!) Emlékszem arra, mennyit viccelődtünk, hogy vinnünk kell neked kiscipőt a szülőszobára, mert amennyit nyüzsögtél a pocakomban, ha megszületsz, biztosan rögtön elszaladsz. Emlékszem, milyen pici voltál, milyen megindító, milyen gömbölyű és ráncos. Emlékszem, hogy amikor a hasamra fektettek, a szülésznő apád felé fordította a fejecskédet, te hunyorogva pislogtál az erős fényben kicsit, majd megemelted a fejed és a másik oldalra fordítottad. Emlékszem milyen jót nevettünk akkor ezen... 
Emlékszem az ügyetlenkedéseimre, a büszkeségemre, a bontakozó anyai érzésekre. Emlékszem, milyen burok vett minket körül, ami kizárt mindenki mást. Csak te és én voltunk fontosak a Világegyetemből. Emlékszem a lélegzetedre, emlékszem bőröd selymes tapintására, emlékszem a hangocskákra, ahogy nyeldekelted a tejet. Mindenre emlékszem Petra, mindenre! Emlékszem, ahogy alakultál napról napra, hétről hétre, ahogy elindultál, ahogy megszólaltál. emlékszem, hogy tájszólásban beszéltél és senki nem értette, honnan szeded. Emlékszem aggodalmakra is halványan, és rengeteg örömre. Emlékszem mindre, ami az életemben vagy. Az életem része vagy - kitörölhetetlenül, végérvényesen. Csak azt nem értem, hogyan létezhetett a világ akkor, amikor még nem voltál. És hogy amikor még nem voltál - hol voltál? 26 és fél éve itt vagy velem, alakítod az életemet és társam vagy bizonyos értelemben. De honnan csöppentél ide? Belőlem? Két pici sejtből??? És hol volt a mai Petra akkor, amikor megszülettél, vagy pár éves totyogó kisded voltál? Hol volt könnyű, szép kezeid érintése akkor, amikor még csak szoros és ráncos kis öklöcskéd volt? 

1:58
Vajon hol tartanak most?  Már kb. 2 óra eltelt a hívás óta. Ez az én léptékeimmel mérve nagyon kevés idő. De vajon Petrának milyen léptékei vannak? Mit érez most? Hol tart? Emlékszem, az én magzatvizem reggel, felkeléskor folyt el, természetesen bementünk a kórházba, az egész napot nagy unalomban és étlen-szomjan töltöttem a vajúdóban és csak valamikor éjjel 10 körül kezdtem panaszkodni, hogy fáj a  derekam - biztosan a kényelmetlen ágytól. Reggel 6 körül született meg Petra. Ilyen léptékkel még javában vicceket mesélnek egymásnak Gergővel, vagy alszanak. Na persze, én meg itt virrasztok!!! Szépen vagyunk!!! 
De ha ebben nem hasonlít? Ha már fájásai vannak? Vajon hogy bírja őket? Egyáltalán jól vannak? Minden rendben? Pulzus, vérnyomás, oxigén, stb???
De ezek most csak kérdések. Már lehiggadtam. Isten csodálatosan alkotta meg az emberi testet, s azon belül is az asszonyit. Tökéletesen együttműködő, egymást támogató szervek és funkciók rendszere. Minden jól ki van találva. Magától is jól működik. 

2:14
Ó az az érzés, mikor megszületik és először láthatod végre a titokzatos kis jövevényt, akit mindvégig éreztél és dajkáltál a testedben és akivel olyan jól elvoltatok már, kezdtétek kiismerni, megismerni egymást. De ez most más: végre láthatod őt és a karodba zárhatod majd! Vajon milyen lesz? Mit fogsz érezni, gondolni? Mi lesz az első gondolatod? Tudom, leírhatatlan öröm, de mégis... Ugyanazt érzed majd, ugyanazt gondolod? Amikor a nehezében vagy honnan merítesz majd erőt? Abból, amiből én, hogy szegénykének biztosan sokkal rosszabb mint neked? Sose mondtam, hogy nagyon fáj, pedig igen. De direkt nem mondtam - azt úgyis megtapasztalod, és másképp fáj neked és nekem. Mást érzel és más intenzitással. Máshol van a küszöb, amit még el tudsz viselni és amin túl már muszáj kiáltani. Csak azt mondtam, ami jó, hogy arra készülj, a jóra. Hogy tudd, hogy a fájdalmon túl mekkora megismételhetetlen öröm, mennyire egyszeri pillanat. Hogy figyelj, hogy készülj, hogy keresd a rezdüléseket, a csodát, a szépséget. Hogy ne a fájdalomtól való elcsigázottság, hogy ne a félelem uraljon, hanem az örömteli várakozás. A szülés, a születés csoda. Ezen át részt vehet az ember a teremtésben.  Milyen közhelyes ez így... Nincsenek erre szavak, mert semmi nem elég rá. 

3:49
Most beszéltünk telefonon. Még nincs "semmi". Gergő drága kint alszik(?) a kocsiban szegény, Petrának meg a vajúdóban kéne. Semmi különös még nagyon az elején vannak. Ha reggel 9 körülig továbbra sem gyorsulnak fel az események, akkor kicsit "meggyorsítják". Hmm. Emlékeim szerint az nem egy leányálom, de szokott segíteni. Kicsit nevetgéltünk, halkan beszéltünk, mintha már a pici álmát őriznénk idekint. A telefonba behallatszott a szívhang: szép egyenletesen zakatol, ahogy kell. A legszebb zene füleimnek... Kicsit a keresztelőről, kicsit a kiságy összeállításának rejtelmeiről is csevegtünk. Próbáltam még pár gyakorlati jótanácsot adni neki, bíztattam, bátorítottam, aztán elbúcsúztunk. Meg kéne próbálnom aludni kicsit, mert mindjárt kelni kell. Egész napos tanfolyam vár rám, utána szülői értekezlet Csabi középiskolájában... Mikor fogok tudni bemenni az én drágáimhoz???? (Még sötét van, de már füttyögetnek, trilláznak az óvodakert énekesmadarai...folyt.köv.)