Nos még csak az elején vagyunk, és máris kezd fény derülni a turpisságokra - bármennyire is reform életmódot követtünk eddig is a nagy magyar átlaghoz képest.
Az egyik a pihenés. Tegnap este már 10 előtt ágyban voltam és engedélyeztem magamnak még egy kis olvasást. Nem kiesett a kezemből a könyv, hanem tudatosan döntöttem úgy 22:11-kor, hogy becsukom - a szemeimmel együtt -, a lámpát leoltom és alszom. Nos, minden előkészület ellenére (alapos szellőztetés, semmiféle evészet vacsi után, stb. ) megdöbbentő dolog történt: NEM BÍRTAM ELALUDNI! Legalább negyed órát fetrengtem az ágyban, míg végre nagy nehezen álomba zuhantam. Azt gondolom, ennek az egyik, talán legjelentősebb oka az, hogy azokon a napokon, amikor az irodában vagyok, pont ebben az időben éppen nagyon kapkodva próbálom befejezni a munkát, hogy elérjem az utolsó buszt hazafelé. Amikor pedig itthoni leíró vagyok, akkor itt kornyadozom a gép mellett és próbálok még valahogy érdemben teljesíteni - ha másképp nem megy, egy kis kávé, csoki, vagy egyéb nasi segítségével.
Viszont tényleg igaz lehet, hogy az éjfél előtti alvás duplán számít, mert ha nem is esett jól a hajnali kelés (2:11-kor) de meg tudtam tenni és utána normál tempóban dolgoztam végig 3 órát itt a gép mellett. Pont időben elkészültem mindennel.
A biciklizésnél sikerült úgy megmozgatnom magam, hogy jólesően leizzadtam. (Ezt se gondoltam volna még pár éve, hogy a leizzadás egyszer jóleső lesz a számomra, nem pedig visszataszító! :-) ) Szegény Csabikám azonban nagyon zokon veszi a kora reggeli kelést és mozgást - szenved tőle és mérges. Remélem, a jövő hétre már megszokja, s nemsokára már örülni is tud majd neki. Persze ő még "csak" a fejével tudja, de nem érzi a bőrén, mi forog kockán. Ebből a szempontból nekem jóval könnyebb dolgom van.
A másik a rendszeres étkezés, illetve az étkezések időpontja. Kora reggel a gyerekek indításával foglalkozom, sem időm, sem étvágyam, nyugodtan (viszonylag) az irodában tudok reggelizni fél 10 körül. Így aztán tegnap is, ma is ugyan étvágytalanul reggeliztem, de 10 körül olyan éhes lettem , hogy a klaviítúrát is elmajszoltam volna! Ugyanez este. Ha fent kell maradnom, jön az éhség, a rágcsálhatnék és a nassolás. Viszont jó trükk volt ez ellen tegnap a pohár víz és a lefekvés.
A víz. Most, hogy figyelek rá, megdöbbent, hogy ösztönösen mennyivel kevesebb vizet iszunk, mint ha tudatosan szem előtt tartjuk a dolgot. És igen, sokszor kell figyelmeztetnem magamat és a gyerekeket is.
Elképesztő, hogy közel 46 évesen kezdem csak megismerni a testemet - ha csak ennyi haszna lesz az egész akciónak, hogy megismerem és megértem végre a működését, megértem, miért vagyok sokszor fáradtabb az indokoltnál, vagy levertebb, miért eszem akkor is ha nem vagyok éhes, miért nem tudok sokszor koncentrálni úgy ahogy az elvárható lenne, már az is nagy dolog és előbbre visz.
Ami a tegnapi és a mai nap után a legjobban aggaszt, hogyan fogom a másnaponkénti 1 órát kiszorítani a fitness-szalagos edzésekre. Azt hiszem, hogyha megtalálom a fizikai formámat, a következő amit rendeznem kell, az idő kézben tartása.
Jaj és majd elfelejtettem! A mai motivációs levél arra ösztönzött, hogy próbáljam magam elképzelni a változások után. Nos, hogy szép álmokat generáljak, íme néhány kép olyasforma hölgyekről, amilyennek szeretném magam látni. Tehát a cél:
 |
| le tudok újra guggolni... |
 |
| csak futni |
 |
| szabadban |
 |
| nyáron |
 |
| és télen is |
 |
| amilyen talán sosem volt |
 |
| és ezt is újra meg tudom csinálni |
 |
| újra karcsú lábak - fájdalom nélkül |
 |
| Bár nem ekkorra akarom elérni a célom, de mindenesetre a néni nagyon inspiráló! :-) |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése