Igazándiból azt terveztem, hogy ezt a témát majd a boldog végkifejlet után visszatekintve dolgozom fel bejegyzésként, de ma reggel néhány levél a mailboxomban arra indított, hogy azonnal lássak neki.
Először kb. 11 évet.
Ákos fiammal voltam várandós (persze még nem tudtam, hogy Ákosnak hívjuk majd, azt sem tudtam, hogy kisfiú) és félelemmel telve tekintettem a jövőbe. Házasságom már komolyan megromlott, már a befejezésén gondolkodtam, s azon, hogyan boldogulok majd 3 gyermekkel egyedül, amikor ez a kisbaba jelezte létezését. Nagyon megviselt lelkileg, hogy fogalmam sem volt róla hogyan tovább. Aggodalmam sok kérdésből állt össze, az egyik az anyagiakra vonatkozott. Hogyan élünk meg 6-an a férjem fizetéséből és GYES-ből? És mi lesz, ha nem bírom tovább azt a lelki terrort, ami otthon megy és kilépek a házasságomból: hogyan tartok el négy gyermeket egyedül?
Egy kedves ismerősöm, maga is 5 gyermek édesapja, bátorított azzal a gondolattal, amit a nagymamája mondott neki, mikor első gyermeküket várták: "Ahová Isten báránykát ad, oda ad füvecskét is." Valahogy ez a mondat hihetetlenül mélyen megérintett, szinte beleégett a szívembe. És innentől kezdve, mintegy varázsütésre... No nem, nem szűnt meg minden anyagi gondom, nem! Mégis változott valami. Amikor jött a gond, nekem eszembe jutott ez a mondat, néha talán hozzágondoltam azt is, hogy "Ámen!" - és jött a megoldás. Néhány alkalom után már nevettem magamon, hogy még mindíg meg tudok ijedni, ha nincs annyi pénz a tárcámban, amennyi kellene. Sorolhatnám itt a példákat oldalakon keresztül, a váratlanul érkezett rendkívüli önkormányzati gyermeknevelési támogatástól Anyukámig, aki pont akkor telefonált rám, hogy megy a boltba, hozzon-e valamit, amikor már harmadszor számoltam át teljes vagyonunkat és kevés volt fél kiló kenyérre (pénz pedig csak másnap volt esedékes). De nem sorolom, mert ez a bejegyzés nem ezekről a példákról szól. Ezt csak egyszerűen higgyétek el nekem, hogy így történik: az utolsó pillanatban mindíg jön a megoldás. Olyannyira, hogy az utóbbi években, ha anyagi természetű gondom támadt elnevettem magam, és megkérdeztem: "No, Uram, most milyen humort szősz majd a megoldásba?" (Mert számtalanszor történt így - Istennek csodálatos humorérzéke van!)
Egy kedves ismerősöm, maga is 5 gyermek édesapja, bátorított azzal a gondolattal, amit a nagymamája mondott neki, mikor első gyermeküket várták: "Ahová Isten báránykát ad, oda ad füvecskét is." Valahogy ez a mondat hihetetlenül mélyen megérintett, szinte beleégett a szívembe. És innentől kezdve, mintegy varázsütésre... No nem, nem szűnt meg minden anyagi gondom, nem! Mégis változott valami. Amikor jött a gond, nekem eszembe jutott ez a mondat, néha talán hozzágondoltam azt is, hogy "Ámen!" - és jött a megoldás. Néhány alkalom után már nevettem magamon, hogy még mindíg meg tudok ijedni, ha nincs annyi pénz a tárcámban, amennyi kellene. Sorolhatnám itt a példákat oldalakon keresztül, a váratlanul érkezett rendkívüli önkormányzati gyermeknevelési támogatástól Anyukámig, aki pont akkor telefonált rám, hogy megy a boltba, hozzon-e valamit, amikor már harmadszor számoltam át teljes vagyonunkat és kevés volt fél kiló kenyérre (pénz pedig csak másnap volt esedékes). De nem sorolom, mert ez a bejegyzés nem ezekről a példákról szól. Ezt csak egyszerűen higgyétek el nekem, hogy így történik: az utolsó pillanatban mindíg jön a megoldás. Olyannyira, hogy az utóbbi években, ha anyagi természetű gondom támadt elnevettem magam, és megkérdeztem: "No, Uram, most milyen humort szősz majd a megoldásba?" (Mert számtalanszor történt így - Istennek csodálatos humorérzéke van!)
Amikor évekkel ezelőtt az AVE-hétvégesorozaton vettem részt, akkor döbbentem rá, hogy ez az aspektusa az életemnek/életünknek azért működik ennyire jól, mert le tudtam tenni, VALÓBAN le tudtam tenni Isten kezébe. Hogy erről megbizonyosodjak, tettem egy próbát is, mi van ha visszaveszem: alaposan öszekuszáltam a dolgokat, úgyhogy gyorsan letettem arról, hogy én irányítsak.
Mindez persze nem azt jelenti, hogy szórom a pénzt mértéktelenül és ha elfogy, ölbetett kézzel várom a csodát. Nem, így semmiképpen sem működne. Nem. Én teszem a dolgom, igyekszem jó munkát végezni, és kivívni főnökeim elégedettségét, és igyekszem jól beosztani a pénzünket, valamint igyekszem időről időre a rászorulókat is támogatni ilyen-olyan formában. Isten pedig hozzáadja a többit. Nem vagyok milliomos és nem élek fényűző módon, de amire VALÓBAN szükségünk van, azt megadja, s még annál egy picit többet is.
Persze, mivel becsületes ember munkával szerzi a pénzét, ezért mindez nagyban munka-, munkahely-függő is. Sosem koldultam, mindíg sikerült becsületes munkával megszereznem a kenyerünket. Nem kétséges azonban számomra, hogy ezt is az Úr tette lehetővé, hiszen oly sokan vannak, akik dolgoznának becsülettel, de nem kapnak munkát.
Az elmúlt 7 évben ezen a téren is olyan tapasztalataim voltak, melyek feletti öröm nevetésre késztetett. Mert nevetnem kell önmagamon, mikor Isten szembesít saját kishitűségemmel, bizalmatlanságommal, vakságommal, aggodalmaskodó természetemmel.
Mikor Ákos betöltötte a 3. évét, gondolkodni kezdtem azon, hogy hamarost munkába kell állnom, de a volt munkahelyem nem tudott megfelelő munkakört biztosítani. Valami olyan kellene, ami közel van, hogy ne menjen el sok idő utazásra, és nagyon szeretnék valami fehér-köpenyes munkát, valami igazi női munkahelyet, és tulajdonképpen világ életemben gyerekek között szerettem volna dolgozni... - így morfondírozgattam naphosszat. Egy reggel aztán, amint Csabimat kézenfogva vezettem az iskolába, megláttam a kapun egy hirdetést, melyben 4 órás takarítónőt keresnek. Hmmm. Hogy is van ez? Az iskola 10 perc séta itthonról - igazán nem sok időt vesz el az utazgatás, fehér köpeny, női munka a gyerekek között -ez is megvan. 4 óra? Ez azt jelenti, hogy 11-kor már otthon kavargathatom az ebédet (6-kor kezdődött a munkaidő). A fizetés pedig pont annyi volt, mint a GYES - tehát az eddigi színvonalon továbbra is megélünk. Elfogadtam. És örültem.
A tanév végén házasságom végképp zátonyra futott, gyermekeim apja hazaköltözött az édesanyjához: maradtam magam családfenntartónak 2 egyetemet kezdővel, egy kisiskolással és egy ovissal. Most mi lesz? Mi lenne? "Ahová Isten báránykát ad, oda ad füvecskét is."
Néhány héttel a kenyértörés előtt megkeresett (nem magához hívatott, hanem a helyemen megkeresett!!) az igazgatónő, hogy felajánlja még egy terület takarítását, immáron 8 órában, természetesen jóval magasabb fizetésért. (Ez az akkori minimálbér volt.) Gondolkodási időt kértem - s az itthoni események másnapján bementem az irodába és elfogadtam az ajánlatot. Értsétek jól: Isten elébe ment a problémámnak a megoldással! Mire bajba kerültem, már készen volt a segítség, csak el kellett fogadnom!!
Bő 2 évvel ezelőtt, amikor hazánkban az iskolák átszervezése folyt, kétségessé vált a technikai dolgozók (így a takarítók) helyzete is. Kezdtem kétségbeesni, mert fogalmam nem volt róla, hogy negyvenes évei derekán járó takarítónőként hol és milyen állást kaphatok ehelyett. Hajnalonként, az üres folyosón és tantermekben takarítva imádkoztam az Úrhoz, hogy segítsen meg ebben a kilátástalannak tűnő helyzetben. S lám, egy ilyen végig pityergett és imádkozott reggel után megcsörrent a zsebemben a telefon: öcsém hívott, hogy volna számomra egy állásajánlata, ha érdekel. Egyik munkatársa babát vár, veszélyeztetett terhes, az ő helyére kéne mielőbb egy megbízható ember. Amit kínált: 6 napos munkahét, melyben a szombat MINDIG szabad, és olyan fizetés, ami kevés híján annyi, mint az akkori fizetésem és a volt férjemtől kapott gyerektartás együttvéve! (Tudni kell azt is, hogy Damoklész kardja állandóan a fejünk felett lógott és lóg a mai napig is, mivel a gyerekek apja függőségtől szenved, egészségtelen életmódja miatt bármelyik percben elveszítheti a munkáját vagy munkaképességét.) Természetesen elfogadtam az ajánlatot.
Néhány hét múlva kiderült: szegény anyósom rákos, gyakorlatilag menthetetlen, s mivel fiai nem akarják, hogy kórházban, elfekvőben haljon meg, ezért vállalják, hogy otthon ápolják. Azonban mindketten dolgoznak, szükséges egy ápolónő segítsége is, akit természetesen ki kell fizetni, ezért megcsappant a gyerektartás összege. (Ezzel teljes mértékben egyetértettem egyébként.)
Az elmúlt nyár derekán pedig újabb "öröm": a torz életforma melyet volt férjem él, megtette hatását, a szíve meglehetősen rossz állapotban van. Az év vége felé már kórház és betegállomány is következett, ami számomra ismét a gyerektartás csökkenését, kiszámíthatatlanságát jelentette. És most ismétlés következik: Isten elébe ment a problémámnak a megoldással! Mire bajba kerültem, már készen volt a segítség, csak el kellett fogadnom!!
Sajnos az év végén öcsémék cége is ellehetetlenült, végül december 31-gyel megszűnt a munkaviszonyom. Az év első feladata tehát az volt, hogy regisztráltassam magam álláskeresőként (értsd: munkanélküli). Novemberben azonban, szinte a cég végnapjaival párhuzamosan kialakult egy új kapcsolatom egy keresztény levlistán keresztül egy korombeli asszonnyal. Ő maga is 4 gyerekes egyedülálló anya, jól tudja mit jelentenek ezek a kondíciók. Ráadásul egy bőrébe nem férő, álmait teljes erőből kergető és megvalósítani igyekvő ember, azt hiszem mély hittel. Eleinte még azt mondta, hogy fogalma sincs mit kezdjen velem, de velem akar dolgozni, majd ennek megoldási képlete szinte hétről hétre körvonalazódott ki előtte az év végén. Január elején találkoztunk először személyesen, s végülis e hónap elejétől kezdődően szerződtetett engem egy heti 10 órás állásba ehhez mérten igen jó fizetéssel, adminisztratív munkakörben, részben itthonról is végezhető feladatokkal. (Hívő katolikus ő is és a másik munkatárs is, úgy tűnik nagyfokú toleranciával - remélem ez így is lesz és megóv az Úr a szombat miatti konfrontációtól.) Ugye már nem is kéne leírnom, hogy: Isten elébe ment a problémámnak a megoldással! Mire bajba kerültem, már készen volt a segítség, csak el kellett fogadnom!?
Mivel új főnököm igen segítőkész, igyekezett engem összehozni más, hasonló munkakörbe éppen alkalmazottat kereső cégekkel is. Az egyiket alapból nem nagyon akartam, lévén esküvőszervezéssel foglalkozó vállalkozás, esküvőket pedig többnyire nem hétfő reggel, hanem szombat délelőtt szoktak tartani... Ezt el is mondtam imában az Úrnak - a vállalkozó hölgy még csak nem is reagált a megkeresésemre.
A másik cég úgy tűnt megfelelő lesz, 6 óra, 100.000,- nettóért, gondoltam, ez igen! Arra kértem az Urat, tegye lehetővé, hogy időm legyen egyik helyet a másik után megismerni, hogy ne kelljen egyszerre két feladatkört elsajátítanom. E cég vezetője bejelentkezésemre azt válaszolta, hogy még keresi az irodát, ahová ültetne, türelmet kér. Én boldogan megadtam ezt a türelmet és teljes erőbedobással igyekeztem új helyem feladatait elsajátítani, a többi időben pedig itthoni dolgainkat rendezgetni és nagyon elégedett voltam, naponta hálát adtam az Úrnak, hogy ilyen komolyan kézben tartja az ügyeimet. (Persze azért olvasgattam az álláshirdetéseket, de többnyire kiborítottak, hogy egy írni-olvasni tudó alsótagozatos gyerek által is elvégezhető munkához miért kell felsőfokú végzettség. Pl.)
Tegnap aztán finoman érdeklődtem a hölgynél, hogy van-e reális esély az alkalmazásomra, majd elkezdtem böngészni a weblapjukat, hogy tulajdonképpen mi is a cég profilja, illene már komolyabban utánanézni, hogyha majd találkozunk, akkor ne bámuljak rá mint borjú az új kapura. És igencsak rossz érzésem támadt, mert sok lábuk közül amin állnak, az egyik legerősebb ezotériával, jóslással, horoszkópkészítéssel foglalkozik! Félreértés ne essék, nem ítélek el senkit, aki ezekhez nyúl, én is megjártam ezt az utat, talán nem túl mélyen, de megjártam. Lépcsőfokként tekintek rá vissza. Ma már azonban minden erőmmel azon igyekszem, hogy biblikus módon éljek, s erre próbálom a gyermekeimet is tanítani. Márpedig:
"Amely ember pedig az ígézőkhöz és a jövendőmondókhoz fordul, hogy azok után paráználkodjék, arra is kiontom haragomat, és kiirtom azt az ő népe közül. "(3Móz.20:6)
"Ne hallgass efféle jövendőmondónak beszédeire, vagy az efféle álomlátóra; mert az Úr, a ti Istenetek kísért titeket, hogy megtudja, ha szeretitek-é az Urat, a ti Isteneteket teljes szívetekből, és teljes lelketekből?" (5Móz.13:3)
Most mi legyen? Mit szólna az Úr, ha ilyen tevékenységet támogatnék a munkámmal???
A válasz néhány perc múlva megérkezett. Az Úrtól és a cégvezető hölgytől egyaránt: Mást alkalmaztak!
És még egy kis adalék:
A hét elején végre felhívtam a MUK-ot (Munkaügyi Központ) és szóltam, hogy megjöttek az iratok a MÁK-tól (Magyar Államkincstár) melyekre vártunk, hiánypótolnék. Azt is megemlítettem, hogy 2 órás állást már találtam. Mondta az ügyintéző, hogy menjek be a papírokat leadni, és hogy a 2 órás állás is állás, úgyhogy ez annyira nem jó. Hát reggel ülök az ágyban, imádkozom, gondolkozom, rendezgetem a fejemben a dolgokat, aztán csak mondom a Jó Atyának, hogy értem én, hogy becsület, meg minden, de ez így most nem lesz annyira jó, hogy elveszítem a közel 60.000-es segélyt a jóval kisebb pénzt hozó munkáért. Mert jó, hogy hosszú távon ez működik - de mit eszünk? Szóval délután majd adj nekem bölcsességet, hogy jól dönthessek.
Délután aztán bementem a MUK-ba, ott kiderült, hogy az utolsó pillanatban jöttek meg a papírok, már ott tartottunk, hogy 1-2 nap és törölni kell a kérelmemet, kezdhetem az egészet elölről, és nincs januárra visszamenőleg pénz. De azért még épp időben voltam. Rakosgatja a hölgy a papírokat, én meg rágom belül a számat, mert láthatóan elfelejtette, hogy van munkám: szóljak, ne szóljak? Mi legyen? Hát csak győz a becsület, meg a hosszútávra gondolkodás és előadom a sztorimat, hogy állás van, 2 órás, a szerződés már megírva, de még nincs a kezemben, nem tudom bemutatni. Válasz: ha megkaptam a szerződést, akkor küldjem be neki, ő küld majd iratokat, amik közt lesz egy igazolás is, amit a munkáltatónak kell kiadnia, és ha ezeket visszahozom, akkor ugyan megszüntetik az álláskereső státuszomat, de a fennmaradó összeg (ami összesen járt volna) 80%-át meg fogom kapni. No ez így viszont nagyon baráti, nem? Hazafelé mondtam is magamban a JóIstennek, hogy hálás vagyok, hogy megint rajtam volt a szeme és segített becsületes maradni. Segített, mert látta, hogy igaziból arra vágyom, hogy az lehessek. Amit kérsz tőle, ha az összeegyeztethető az ő törvényével, azt megadja - igaz?
Így hát most itt ütöm a billentyűket és a magam módján, a saját lehetőségeim szerint teszek tanúbizonyságot Istenről, az Ő végtelen szeretetéről és arról, hogy
"Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javokra van," (Rom.8:28)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése