Eljutottunk közel az egynegyedéig a programnak. Repül az idő. Attól tartok azonban, hogy eredménytelenül. 10 nap után semmi változást nem érzek - mármint fizikailag. Nagyon jó, hogy rájöttem amire rájöttem, megfigyeltem amit megfigyeltem, de ez még kevés. Hazudnék, ha azt mondanám minden a régi, de nem érzek valódi változást. Sem súlyban, sem lelkileg, sem erőnlétben, sem koncentrációs készség terén, sem türelemben. Igen, lebicikliztem a magam fél óráját, igen cukor helyett ezt az ocsmány Stíviát teszem a kávémba (szerintem emiatt fogok leszokni a kávéról), igen törekszem a mielőbbi lefekvésre, alvásra, igyekszem nem folyamatosan majszolgatni valamit napközben és este, de... de halálosan unom az egészet. :-( Igaziból nem érzek sem lelkesedést, sem hitet, hogy sikerülhet. Jó, rendben, ne a körülmények irányítsanak, hanem én. De hogyan? Vannak dolgok, amik nem az én elhatározásom kérdései. Tehát úgy ülni a gép előtt egész nap, hogy görcsöl a gyomrom az idegességtől, hogy le tudom-e szemlézni, vagy le tudom-e gépelni az egész anyagot úgy, hogy legalább közelítőleg normális időben feküdjek le, nem ártalmas-e szintén?
Lázadok! Lázadok, mert nem értem, miért nem élhetünk emberi léptékű életet, miért vagyunk egy ilyen hajszolt létért való küzdelembe kényszerítve, ahol mint a szemellenzős lovak, nem láthatjuk magunk körül az élet szépségeit, csak a megteendő utat magunk előtt! Vagy ha ez nem így van, csak én hiszem így, akkor hol van az a kicsiny rés a rendszeren, ahol ki lehet lépni? Valaki mutassa már meg!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése