2013. december 6., péntek

Karácsonyi készülődés - 2013. No.10. Menü



Ez megint komoly kérdés, pláne, ha az embernek családja van, mégjobban pláne, ha van (és miért ne lenne?) válogatós gyerek is, aki minden nevelés, jópélda és pozitív (olykor negatív) ráhatás ellenére is egyetlen kezén megszámolja, mi az, amit szívesen eszik, és leginkább pláne, ha vegetáriánus és tudatos hajlandóságunk ellenére van a családban "vércse-típusú" vagy anti-reform beállítottságú is. Szóval nem könnyű, és ahelyett, hogy az évek során szerzett rutinnak köszönhetően egyre könyebb lenne, csak egyre nehezebb - merthogy egyre bővül a család. Idén pl. lányom vőlegényével, aki állítólag nem eszi meg azt, ami nem fehérlisztből van.
Mielőtt teljesen elmerülünk az egészségtelen étkek listázásában, utolsó kapaszkodóként érdemes ezt a cikket elolvasni - hátha segít kitartani.
Nagy nehezen végül is összeállt a mi ünnepi menünk - ami persze még a legeslegutolsó pillanatban is változhat - tekintetel arra, hogy lehet, hogy nem bírom majd elviselni a gondolatot, hogy valami extra-vega ünnepi fogással elő ne rukkoljak - legalább a magam örömére. Leánykám felajánlotta, hogy javarészt ő főz - én pedig lagymatagon elfogadtam. Sok szempontól ez az ideális megoldás - csakhogy ő az a bizonyos vércse... :-)
De mindenképpen költség és befektetett energiahatékony, tekintetel arra, hogy szomszédok vagyunk és senkit nem vet fel a pénz, 2 emberre főzni pedig nem annyira gazdaságos, mint egy nagycsaládra.
Tehát a végeredmény a következő:
December 24.
Ebéd: mákosguba, melyhez ő süti a tésztát és mindenki kedve szerint ízesíti cukorral vagy mézzel.
Vacsora: valamilyen módon elkészített hal (ez függ attól, hogy mit kap a piacon, de Petra készíti), maradiaknak rizs, egyébként majonézes krumpli (ezt én készítem, tehát vegán buli lesz, kölesmajonézzel - csak meg ne tudják! ;) ), illetve Ákos kívánságára majonézes kukorica is. Készül némi rántott hal is a válogatósoknak, ha nem ízlene Petra különlegessége.
December 25.
Én itt ragaszkodom a magam részéről a hideg rántott halhoz felkelés után. Ettől a szokásomtól az gész család rosszul van, de nekem meg enélkül nem karácsony a karácsony.
Ebéd: pulykaleves, göngyölt pulykamell (ezeket megint a leánygyermek készíti), krumplipüré.
Na itt lehet, hogy nem bírok majd magammal és készítek valami különleges szejtánt, vagy némi nyers salátát.
Kora esti nasi (vacsizni úgysem bír majd senki): egy kis gyümölcssaláta, amit most új módon szándékozom készíteni. Beszélgetéshez forralt bor alkoholfogyasztóknak Petra által készítve, illetve alkoholmentes forralt "bor" gyerekek és antialkoholisták részére.
December 26. 
A maradékok mellé feltálalhatjuk a várva várt töltöttkáposztát, amit én természetesen vegán módon készítek - Petra csinál maguknak husisat.
Tehát én tulajdonképpen alig főzök, a költségeken megosztozunk, a helyet én adom a közös étkezésekhez, mert mégiscsak ez a családi fészek és itt levegősebb a konyha (étkezőkonyha).
Természetesen máris megfogadtam, hogy utolsó alkalom, hogy engedek a "terrornak", jövőre új hagyományok kezdődnek és az ünnepek miatt még kevésbé fogunk eltérni az egészséges étrendtől, mint hétköznap, már csak azért is, hogy megmutassam: így is lehet különlegeset és finomat alkotni.  A recept szemlét ilyenkor egyébként évek óta a Vegánkarácsonyon kezdem. Most is vettem pár ötletet onnan.
 
  Jaj, majd elfelejtettem a sütiket!
Szóval beigli az nem lesz, mert én már így is elég dagadt vagyok és rajtam kívül senki nem eszi itthon a beiglit. Viszont rászavaztak egy rakás sütire, amelyek java előre is elkészíthető, meg remekül mutat gasztro-ajándékként is:
csokis-zabpelyhes keksz
édes karácsonyi kétszersült
vegán zserbó
Engem pedig izgat még a zserbóbonbon, tényleg csakis ajándékként és a narancsos kosárka. Azt már látom, hogy szaloncukrot idén sem lesz már időm készíteni :-( De a boltit meg nem vagyok hajlandó megvenni.
Teszem hozzá, gyilkos lesz az édesség készlet, mivel Petra és a párja is cukrász... 
 Hát ennyi. És most nekilátok bevásárlólistát íri :-)

2013. december 5., csütörtök

Karácsonyi készülődés - 2013. No.9. Mikulásra várva

Talán két éve történt az, amit most itt elmesélek - szóról szóra igaz! :-)


 
D

ecember 5-én munka után Csabi fiamat kísértem be a városba angol korrepetálásra. Már sötét volt mire hazaértem. Ahogy beléptem a lakásba Ákosom ragyogó arccal rohant elém: „Én már nagyon várom a Mikulást! Már ki is tisztítottam a cipőimet! Hozzám már jöhet!!”

Ahogy végignéztem a gyereken, kezdtem rosszat sejteni: mezítláb, atlétatrikóban és farmerban, zsebre dugott kézzel, borzasan, félholdra húzódott szemekkel, arcán fültől-fülig csibészes mosoly... Aj-jaj, mi vár rám?...

Miközben vetkőztem, puhatolózni kezdtem: „És melyik cipődet tisztítottad ki?”

Ó, ő mindet kitisztította és már ki is tette az ablakba, Csabié sajnos nem fog odaférni, dehát ő sok ajándékot vár! Kezdtem megijedni. A rémület akkor hágott a tetőfokára, amikor 21 éves Olivér fiam (a Felnőtt) is megszólalt, miszerint előtte azért megpróbálták a cipőkrémből a felesleges mennyiséget eltávolítani a csizmákról, bakancsokról, miegymásról.

Berohantam a kicsik szobájába. S valóban: a keskeny fehér műanyag párkányon, a fehér műanyag ablakkeretnek támasztva katonás rendben sorakozott 1 pár decathlonos túrabakancs, 1 pár sötétkék gyöngyvászon kiscsizma és 1 pár barna bőrbakancs. Mind gondosan és alaposan bekenve barna Bagarol márkájú cipőkrémmel. Valamint egy macimintás hótaposó – ő megúszta az ápolást.

Gondolom nem kell külön ecsetelnem, hogy Olivér törekvése a fölösleg eltávolítására nem járt teljes sikerrel...

A saját reakciómat pedig szégyelleném megosztani. Legyen elég annyi, hogy miközben minden hajszálam külön meredezett az égnek (az idős Einstein jólfésült iskolásfiú lehetett hozzám képest), és úgy éreztem, menten megpattan néhány agyi ütőerem, mégis komoly erőfeszítést kellett tennem komolyságom megőrzésére, mert belül pukkadoztam a nevetéstől.

A gyermeket nyomatékosan felszólítottam, hogy távolítsa el az ablakkeretről a barna foltokat, de izibe.

Ám a történet itt nem ért véget.

Gyorsan nekiláttam a heti takarításnak, siettem, mert már igen késő volt. Végre eljutottam a felmosásig – és az újabb meglepetésig. A felmosómopp nyele a kezemhez ragadt. Szó szerint. Néztem mi a csuda lehet rajta: s lám csupa barna maszat az egész! Hűha! „Ákos Márton, azonnal gyere ide! Mi ez??!!” Gyerek megszeppenve pislog, nem szól. „Azt kérdeztem, mi ez?!! Kakaó? Cipőkrém? Kaka? Esetleg Olivér ezt is lehányta hajnalban? "(Épp aznap hajnalban tört ki a kórság szegény fiún.) "Vagy csoki?” Ákos piruló fülekkel motyogta: „Cipőkrém.” „És hogy került ide?”

„Háááát, az úgy volt... Szóval a tubusból túl sok cipőkrém folyt ki és ezért felmostam, de a felmosó beleesett.”

Szóval ezért van trikóban és mezítláb, nem azért mert melege van!... 

A cseresznye a habon pedig az, hogy a Felnőtt végig itthon volt... Azt hittem felrobbanok a méregtől.

Aztán fél éjszaka ezen kuncogtam. És azóta is mosolyt csal az arcomra, ahogy elképzelem Ákost, amint nagy igyekezettel masszírozza a cipőkrémet a vászoncipőbe és ahogy igyekszik a nyomokat eltüntetni, de minden mozdulat újabb bonyodalmat szül...

 










2013. december 4., szerda

Karácsonyi készülődés - 2013. No.8. FlyLady karácsonyig és egyéb találmányok

Bár már csak 20 (te jó Ég!!!) nap van karácsonyig, de talán mégis még pont időben vagyunk. Mást terveztem mára, de gyakorlati okokból átcsoportosítottam.  A gyakorlati okot pedig úgy hívják: takarítás-főzés-mosás-vasalás-vásárlás-miatt-beesni-a-fa-alá. Szóval ez az, amit nagyon-nagyon el kéne kerülni. Őszintén szólva én csaknem negyed évszázada próbálkozom ezzel az elkerüléssel és... Hát szóval nem mindíg sikerül. Finoman fogalmazva. 
De van egy trükk, módszer (nevezd ahogy tetszik), amit egyik kedvenc blogomon tanultam: a FlyLady. A kedves blogger-leányzó Farkas Lívia minden hónap elején gondosan feltölti a blogjára az aktuális zónabeosztást, és mivel ő is odavan a karácsonyért spéci beosztást szokott készíteni decemberre. Ha tudod miről beszélek, akkor most vadul lecsapsz erre a karácsonyi beosztásra. Ha nem tudod, akkor javaslom, csinálj egy kávét vagy teát és olvasd el, mi az a FlyLady, mert életmentő lehet - de minimum megkönnyíti az életedet akár anya vagy, akár nagyi, akár szingli.

Mivel ilyenem nincs, ezért én is FlyLady-zek...
...hogy ne így nézzek ki Szenteste :-)

A másik, amit meg akarok veletek sürgősen osztani - bár már elkezdtük nyitogatni az adventi naptár ajtócskáit/dobozait/zsákocskáit - egy olyan fantasztikus ötlet, ami garantáltan örömet hoz mindenkinek a családban. Szingli változatnak azt tudnám elképzelni, hogy a kis post-it-okra egy-egy jó tulajdonságodat írod fel, vagy egy jóbarát, szeretett rokon nevét és azt, amiért olyan közel érzed magadhoz. Így karácsony este láthatod, milyen klassz ember vagy és milyen sok szerető szív vesz körül - NEM vagy magányos!

Én holnap tuti, hogy felragasztom a csomagolópapírt a nappali ajtajára!!

    

2013. december 3., kedd

Karácsonyi készülődés - 2013. No.7. Otthonunk ünnepi dekorációja

Na ez aztán az őrületes téma! Először is szebbnél szebb képeket, ötleteket láthatunk a neten. Másodszor nagyon könnyű engedni a csábításnak és túlzásokba esni. Mindenesetre azt gondolom, ha már családos vagy, ez kb. 3 éves kortól már a gyerek bevonásával is történhet. Így időigényesebb és az eredmény valószínűleg kissé eklektikus - de mindenképpen vidám perceket jelent és egyedi, ám meghitt látványt eredményez. Találtam a neten egy nyomtatható, gyerekekkel elkészíthető fűzért, színes és színezhető változatban is. Utóbbi nagyon praktikus, ha esős napok jönnének és a gyerkőc szenved az unalomtól - garantáltan leköti minimum fél órára, szerencsés esetben többre.
Papírhópelyhekkel is díszíthetünk  közösen, ehhez itt találtok sablont. Nekem ez utóbbi azért is tetszik nagyon, mert egész télen díszítheti az ablakot és szépséges hangulatot tud varázsolni egy kevésbé szép, latyakos, sáros, szürke városi januárba vagy februárba is. És ez is egy filléres, ámde annál látványosabb és kratívabb dekor, ami szintén maradhat egész télen is akár.



Hogy függetlenül az elüzletiesedett karácsonytól mennyire fontos a lakás feldíszítése, azt igazán csak vasárnap este értettem meg.  A hét közepén felhoztuk a pincéből a karácsonyi/adventi dekorációkat rejtő dobozokat, hogy közösen díszítsünk a gyerekekkel és időben elkészüljünk vele. Persze, szokás szerint megint időzavarba kerültem, a dolog halasztódott másnapra, majd a következőre. Amikor aztán begurultam valami rendetlenkedésén, trehányságán a fiúknak és nagy garral közöltem, hogy nem érdekel az egész hülyeség, ez a dekormánia csak plussz munka és fölösleges teher minden évben, megy a cucc vissza a pincébe, mert nekem elegem van. Ezek után a kisebbik elment az apjához, a nagyobbik megtorpedózva (mint azóta kiderült egy ideig utolsó) gyerekmentes hétvégémet, itthon maradt. Nagy duzzogva persze fedíszítettem a lakást - az itthonlévő jelentős segítségével. (Tényleg sokat segített, egészen nagyfiúsan).  És vasárnap koraeste hazaért a kicsi és úgy lépett be az ajtón, hogy ragyogott az arca a bodogságtól: "Tudtam, tudtam anya, hogy mégse viszed őket vissza a pincébe!!"
Este pedig, amikor az első gyertyát meggyújtottuk a koszorún, önként jelentkezett, hogy saját szavaival imádkozzon. És bizony nem tudtam, sírjak, vagy nevessek a meghatottságtól, mert az ima jelentős része arról szólt, hogy mennyire köszöni a JóIstennek, hogy megváltoztatta a szándékomat és rábeszélt, hogy legyenek díszek, és most milyen szép minden, és milyen jó itthon. És hogy fények is vannak mécsesek és égősorok, az is jó.
(Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a műfenyő girlandok, amiket használok már kamaszkorba léptek, kb 12-14 évesek lehetnek. A rájuk aggatott díszek több év alatt készültek sajátkezűleg, vagy kaptuk ajándékba, csak kevés olyan van, ami bolti szerzemény. Nem az ára teszi ezeket sem kedvessé.)

Idén nem készültek még képek a feldíszített lakásról, de találtam néhány tavalyi fotót - hátha inspirál kicsit :) Kissé homályosak - mentségemre legyen mondva, hogy hajnali fél 5 tájban készültek a telefonommal.













2013. december 2., hétfő

Karácsonyi készülődés - 2013. No.6. Jósággyűjtők


Nem tudom kinél, melyik családban mi a szokás - amiről most írok, számomra nem gyermekkori hagyomány, csak néhány éve hallottam róla először, de rögtön beleszerettem Szóval, hallottatok-e már a karácsonyi jósággyűjtőkről??
A lényeg az, hogy Advent ideje alatt valamilyen játékos formában dokumentálva van, hogy a gyerkőc mikor követett el valamiféle jóságot. Az első ilyen amit láttam, a Jézuska ingecskéje volt: papírból kivágott, a gyerekek által tarkára színezett "ingecske", melyen kis V-alakú bevágások voltak, s minden jóságkor fel lehetett hajtani egy kis bevágást - így csipkéződött az ingecske. Amikor aztán szép csipkés lett, Szenteste oda lehetett tenni a fa alá, hogy az angyalok elvigyék ajándékba a kis Jézusnak. Azóta már többfélével találkoztam, az egyik kedvencem, amit nagylányom készített a kicsikkel: téli táj, hóemberrel és minden jóságra fel lehetett rá ragasztani egy hópihét.
A neten két használható ötletet találtam, ami nem csak az önfegyelemre és a tudatos cselekedetre sarkalja a gyerekeket, hanem bibliai ismereteiket is mélyíti kissé. Az egyik egy  tízparancsolatos-bibliaolvasós színezős jósággyűjtő nagyobbaknak, akár önálló lelki készületnek, akár családi áhítathoz is használható, a másik kicsit kisebbeknek bibliai személyekkel díszített karácsonyfa, de találtam az ovisoknak való színezős jósággyűjtőt is.
Bíztatlak benneteket, hogyha már van gyerek a háznál, nyomtassátok ki ezeket, vagy találjatok ki sajátot: egyrészt jó móka, másrészt jól használható nevelőeszköz. A enyémeknek ott lesz az asztalán a megfelelő, mire hazajönnek az iskolából :-).
Anjo Cute Colors

Karácsonyi készülődés - 2013. No.5. Advent első vasárnapja

Elérkezett végre Advent 1. vasárnapja! Jó esetben elkészültek a koszorúk (csak az én bejegyzésem nem készült el a koszorúkötés témájában.) 
Tegnap az esti miséken meggyújtották az első gyertyákat. Kinyílt a varázslatos mesekönyv, kezdődik a csoda. Minden évben ugyanaz és mégis minden évben kicsit más. Az én lelkemben ennek az első gyertyának a fellobbanásakor elkezd szállingózni a hó... Mise után a nyitott templomajtón át fény özönlik a téli este sötétjébe. Ahogy kilépünk és feltekintünk, kavargó hópihék tánca kápráztat el. Az elektromos kandeláberek helyén régimódi utcai olajlámpások pislognak. A lakótelep házai helyett nyeregtetős, színes házacskák szegélyezik az utcát, ahol lovasszánok csilingelnek. Hölgyek sietnek prémes kabátkában, urak cilinderben és fehér gyapjúsálban. Az én Adventem így kezdődik akkor is, ha latyak van és köd és ha építési terület lett a lakótelep környéke... Mint egy vintage képeslap.           
Ha neked még nincs koszorúd, és osztod azt az elgondolásomat, hogy az "igazi" nem a virágboltból származik, hanem magunk készítjük a magunk ízlése szerint, a magunk örömére, netán együtt a családdal, adventi dalokat hallgatva/énekelve, akkor itt, itt és itt is találhatsz jó ötleteket és némi kulturális háttérinformációt is. Nincs gond, ha holnap vagy holnapután készül el, akkor is koszorú, akkor is meghittséget sugároz és akkor is segíti az ünnepre hangolódást és az elcsendesedést.