D
|
ecember
5-én munka után Csabi fiamat kísértem be a városba angol korrepetálásra. Már
sötét volt mire hazaértem. Ahogy beléptem a lakásba Ákosom ragyogó arccal
rohant elém: „Én már nagyon várom a
Mikulást! Már ki is tisztítottam a cipőimet! Hozzám már jöhet!!”
Ahogy
végignéztem a gyereken, kezdtem rosszat sejteni: mezítláb, atlétatrikóban és
farmerban, zsebre dugott kézzel, borzasan, félholdra húzódott szemekkel, arcán
fültől-fülig csibészes mosoly... Aj-jaj, mi vár rám?...
Miközben
vetkőztem, puhatolózni kezdtem: „És
melyik cipődet tisztítottad ki?”
Ó,
ő mindet kitisztította és már ki is tette az ablakba, Csabié sajnos nem fog
odaférni, dehát ő sok ajándékot vár! Kezdtem megijedni. A rémület akkor hágott
a tetőfokára, amikor 21 éves Olivér fiam (a Felnőtt) is megszólalt, miszerint
előtte azért megpróbálták a cipőkrémből a felesleges mennyiséget eltávolítani a
csizmákról, bakancsokról, miegymásról.
Berohantam
a kicsik szobájába. S valóban: a keskeny fehér műanyag párkányon, a fehér
műanyag ablakkeretnek támasztva katonás rendben sorakozott 1 pár decathlonos
túrabakancs, 1 pár sötétkék gyöngyvászon kiscsizma és 1 pár barna bőrbakancs.
Mind gondosan és alaposan bekenve barna Bagarol márkájú cipőkrémmel. Valamint
egy macimintás hótaposó – ő megúszta az ápolást.
Gondolom
nem kell külön ecsetelnem, hogy Olivér törekvése a fölösleg eltávolítására nem
járt teljes sikerrel...
A
saját reakciómat pedig szégyelleném megosztani. Legyen elég annyi, hogy
miközben minden hajszálam külön meredezett az égnek (az idős Einstein jólfésült
iskolásfiú lehetett hozzám képest), és úgy éreztem, menten megpattan néhány
agyi ütőerem, mégis komoly erőfeszítést kellett tennem komolyságom megőrzésére,
mert belül pukkadoztam a nevetéstől.
A
gyermeket nyomatékosan felszólítottam, hogy távolítsa el az ablakkeretről a
barna foltokat, de izibe.
Ám
a történet itt nem ért véget.
Gyorsan
nekiláttam a heti takarításnak, siettem, mert már igen késő volt. Végre
eljutottam a felmosásig – és az újabb meglepetésig. A felmosómopp nyele a
kezemhez ragadt. Szó szerint. Néztem mi a csuda lehet rajta: s lám csupa barna
maszat az egész! Hűha! „Ákos Márton,
azonnal gyere ide! Mi ez??!!” Gyerek megszeppenve pislog, nem szól. „Azt kérdeztem, mi ez?!! Kakaó? Cipőkrém?
Kaka? Esetleg Olivér ezt is lehányta hajnalban? "(Épp aznap hajnalban tört ki a kórság szegény fiún.) "Vagy csoki?” Ákos piruló fülekkel motyogta: „Cipőkrém.” „És hogy került ide?”
„Háááát, az úgy volt...
Szóval a tubusból túl sok cipőkrém folyt ki és ezért felmostam, de a felmosó
beleesett.”
Szóval
ezért van trikóban és mezítláb, nem azért mert melege van!...
A
cseresznye a habon pedig az, hogy a Felnőtt végig itthon volt... Azt hittem
felrobbanok a méregtől.
Aztán
fél éjszaka ezen kuncogtam. És azóta is mosolyt csal az arcomra, ahogy
elképzelem Ákost, amint nagy igyekezettel masszírozza a cipőkrémet a vászoncipőbe
és ahogy igyekszik a nyomokat eltüntetni, de minden mozdulat újabb bonyodalmat
szül...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése