Újabb előásott iromány az "archívumból" - kérlek fogadjátok szeretettel, igazán a mai estére való téma. Még mielőtt meggyulladnak a gyertyák, délután, amikor remélhetőleg sikerült a gyerekeket is egy kis csendespihenőre rávenni, vagy hajnalban, mielőtt ébredne a család, szánj erre egy negyed órácskát - talán segít ünneplőbe öltöztetni a lelkedet is.
A
hatodik hónapban pedig elküldeték Gábriel angyal Istentől
Galileának városába, a melynek neve Názáret,
|
|
Egy
szűzhöz, a ki a Dávid házából való József nevű férfiúnak
volt eljegyezve. A szűznek neve pedig Mária.
|
|
És
bemenvén az angyal ő hozzá, monda néki: Örülj, kegyelembe
fogadott! Az Úr veled van, áldott vagy te az asszonyok között.
|
|
Az
pedig látván, megdöbbene az ő beszédén, és elgondolkodék,
hogy micsoda köszöntés ez?!
|
|
És
monda néki az angyal: Ne félj Mária, mert kegyelmet találtál
az Istennél.
|
|
És
ímé fogansz a te méhedben, és szülsz fiat, és nevezed az ő
nevét JÉZUSNAK.
|
|
Ez
nagy lészen, és a Magasságos Fiának hivattatik; és néki
adja az Úr Isten a Dávidnak, az ő atyjának, királyi székét;
|
|
És
uralkodik a Jákób házán mindörökké; és az ő
királyságának vége nem lészen!
|
|
Monda
pedig Mária az angyalnak: Mimódon lesz ez, holott én férfiat
nem ismerek?
|
|
És
felelvén az angyal, monda néki: A Szent Lélek száll te reád,
és a Magasságosnak ereje árnyékoz meg téged; azért a mi
születik is szentnek hivatik, Isten Fiának.
|
|
És
ímé Erzsébet, a te rokonod, ő is fogant fiat az ő
vénségében; és ez már a hatodik hónapja néki, a kit
meddőnek hívtak:
|
|
Mert
az Istennél semmi sem lehetetlen.
|
|
Monda
pedig Mária: Imhol az Úrnak szolgálója; legyen nékem a te
beszéded szerint. És elméne ő tőle az angyal.
|
|
Fölkelvén
pedig Mária azokban a napokban, nagy sietséggel méne a
hegységbe, Júdának városába;
|
|
És
beméne Zakariásnak házába, és köszönté Erzsébetet.
|
|
És
lőn, mikor hallotta Erzsébet Mária köszöntését, a magzat
repese az ő méhében; és betelék Erzsébet Szent Lélekkel;
|
|
És
fennszóval kiálta, mondván: Áldott vagy te az asszonyok
között, és áldott a te méhednek gyümölcse.
|
|
És
honnét van ez nékem, hogy az én Uramnak anyja jön én hozzám?
|
|
Mert
ímé, mihelyt a te köszöntésednek szava füleimbe hatolt, a
magzat örvendezéssel kezde repesni az én méhemben.
|
|
És
boldog az, a ki hitt; mert beteljesednek azok, a miket az Úr
néki mondott.
|
|
Akkor
monda Mária: Magasztalja az én lelkem az Urat,
|
|
És
örvendez az én lelkem az én megtartó Istenemben.
|
|
Mert
reá tekintett az ő szolgáló leányának alázatos
állapotjára; mert ímé mostantól fogva boldognak mondanak
engem minden nemzetségek.
|
|
Mert
nagy dolgokat cselekedék velem a Hatalmas; és szent az ő neve!
|
|
És
az ő irgalmassága nemzetségről nemzetségre vagyon azokon, a
kik őt félik.
|
|
Hatalmas
dolgot cselekedék karjának ereje által, elszéleszté az ő
szívök gondolatában felfuvalkodottakat.
|
|
Hatalmasokat
dönte le trónjaikról, és alázatosakat magasztalt fel.
|
|
Éhezőket
töltött be javakkal, és gazdagokat küldött el üresen.
|
|
Felvevé
Izráelnek, az ő szolgájának ügyét, hogy megemlékezzék az
ő irgalmasságáról.
|
|
(A
miképen szólott volt a mi atyáinknak), Ábrahám iránt és az
ő magva iránt mindörökké!”
|
/Lukács 1,26-55/
Néhány éve adventben egy hétvégét
a Manrézában tölthettem (jezsuita lelkigyakorlatos ház, gyönyörű
környéken, Pilisszentkereszt-Dobogókőn), ahol a fenti szentírási
részletet kaptam elmélkedésre.
Eleinte nem tudtam vele mit
kezdeni, elolvastam tízszer, hússzor, nem jutottam semmire.
Feladtam. Csak ültem, bámultam magam elé és teljesen üresfejűnek,
ostobának éreztem magam... Finoman szólva nem voltam boldog.
És ekkor megjelent egy
gondolat... Majd a többi...
Első olvasatra talán úgy
tűnik, Mária vitatkozik az angyallal (Lk 1,34), de valójában már
itt beleegyezik, elfogadja Isten akaratát, hiszen úgy kérdez
vissza: „Mimódon
lesz
ez,...?”
Milyen súlyos a nők,
asszonyok helyzete, felelőssége: nézd a Lk 1,38-at! Egy nő szaván
fordul a világ sorsa. Ahogy a bűnbe is egy nő beleegyező
szavára/tettére esett az emberiség, úgy a Megváltás is a nő
beleegyező szavával indul. Az egyik a Sátánnak hajt fejet, a
másik Istennek.
Igaz ugyan, hogy Éva a
bűnbeesés előtti percekben még nem tudta, mi a jó és mi a rossz
(szerintem még ma sem...), de kapott Istentől egy, azaz egyetlen
egy tilalmat, s a megszegéséhez fűződő ígéretet (1Móz
2,16-17).
Mária pedig egy „felkérést”
és a hozzáfűződő ígéretet kapja (Lk 1,31-33).
S válaszol a Lk 1,38-ban. Ez
a válasz alázat, engedelmesség, hagyni, hogy az Úr tegyen velem,
amit csak akar. Ráfeküdni Isten akaratára, mint nyáron a Balaton
vizére és hagyni, hogy ringasson – bizalommal. Mind tudjuk, ez
nagyon nehéz, nagy tettet visz véghez, aki ezt megteszi, mert
elengedi az ego-ját.
És Jézus?
Az Ő alázata, beleegyezése?
Az a piciny megfogant magzat,
aki már fogantatása pillanatában halálra, kínhalálra
volt ítélve??!! Nem igaz, hogy Neki könnyű volt! Ő kiüresítette
magát és emberré
lett!!! Az éhség, a fáradtság ugyanúgy gyötörte, kétségeket,
félelmet ugyanúgy ismert, mint én! A kín, a fájdalom, ugyanolyan
borzalom volt a számára, sőt! Mert az elméjével tudott mindent
előre, de mivel emberré lett, emberi érzésekkel telt meg!! Élő
ember soha nem fogja tudni felfogni Krisztus dupla
áldozatát: a kereszthalált, de előtte a megtestesülést.
(Kint már órák óta
szakadt a hó. A háztól csak néhány lépés az erdő, igazi
mesebeli tájjá változott. Gondolataim megrekedtek, elkalandoztak,
nagyon kikívánkoztam. Felöltöztem tehát és kimentem sétálni.
Bibliámat persze vittem magammal, hiszen nem kirándulni, hanem
elmélkedni jöttem. Aki ismer, tudja mennyire félek az
eltévedéstől, hogy utamat vesztem – jelképesen és valósan is.
A hó pedig vastagon, puhán és vakítóan befedte a gyalogösvényt.
Csak sejteni lehetett, merre kanyarog. Mégis nekivágtam.
Eljutottam a kilátóhoz. A korlátnál állva bámultam le a
mélységbe. Illetve bámultam volna, de a sűrű hóesés szinte
ködbe vonta a fákat, alig néhány méterre lehetett ellátni.
Azontúl a puha, fehér, néma, időtlen semmi volt csak érzékelhető.
És itt megint jöttek a gondolatok.)
Lk 1,38 – amint ezt Mária
kimondta, ugyanúgy megrendült az Ég és a Föld, mint Jézus
halálakor. Ez a Fogantatás pillanata, a Megtestesülés pillanata,
s mivel Ő (Jézus) időn kívül, örök jelenben él ezért abban a
pillanatban rászakadt mind a 33 év összes testi-lelki kínjával.
Utána ez talán elcsendesült, ahogy emberré lett, de az
a pillanat irtóztató lehetett. Ha nem sűrűsödött volna bele
minden kín, akkor is hatalmas súlyú pillanat az Ő számára.
Míg az imént még maga volt
a Teremtés, az Ige, az Atyával egy, addig most egy szempillantás
alatt a világ legmagányosabbja lett: kiszakadva az Atyából, a
Mennyből, emberként megtestesülve a földön, de az emberek közt
mégis magányosan, egyedülisége, hatalmas felelőssége, s
ellenfele ravaszságának és erejének, ugyanakkor saját emberi
esendőségének tudatában. Zuhanva a Mindenből a Semmibe, abban a
pillanatnál is rövidebb mégis gyötrően hosszú időszakban csak
a semmit tapasztalva: a mennyei biztonságot már nem, a földi
stabilitást még nem érzékelve. Emberi ésszel felfoghatatlan
áldozat már ez is.
Lk 1,41-45 Erzsébettel
ugyanaz történik, mint néha velem: nem ő beszél, hanem Valaki
Más általa. Ő csak száj, nyelv, amely a szavakat formálja, csak
eszköz.
Eszköz Erzsébet és
Zakariás, ők hozzák világra Jánost, s az ő példájukat veszi
bizonyságul Máriának Gábriel (Lk 1,36). Eszköz Keresztelő Szt.
János, mert ő azt, aki az Úr útját készíti (Lk 1,76).
Amint eszköz Mária és
József is, bár ugyanakkor cselekvőtársai is az Úrnak a
megváltásban. Boldogító paradoxon: bár az Úr egymaga bármit
megtehet, hiszen semmi sem lehetetlen őnéki (Lk 1,37), mégis
társául emeli azt, aki hajlandó engedelmeskedni. Társai lehetünk
a Teremtésben és a Megváltásban. Hiszen aki elfogadja Krisztust és
hisz Őbenne, annak szívében újra megszületik, újra megtestesül
az Úr!!
„És boldog az, a ki
hitt; mert beteljesednek azok, a miket az Úr néki mondott.” (Lk
1,45 )
Ez bármelyikünkre igaz, bár
itt Máriára vonatkozik, mert aki hisz, az megtapasztalja saját kis
életében, hogy az Úr betartja ígéreteit.