Félrecsúszott nap. Később keltem 1 órával, tehát minden ment egy órával odább. Amúgy nem lett volna gond, de a mai munkámat csak kora délután kaptam meg, így csúszott még jobban. Mivel délelőtt a ház körüli teendőimet tettem, naivan azt remélve, hogy kora este csak szakíthatok időt tornára, így most itt állok, azaz ülök, hajnali negyed 1, éppen kész lettem az anyaggal, torna sehol. Az étkezések mennyisége betartva, időpontja nem. A reggeli bringázás megvolt természetesen. Egyszerűen képtelenség az én életemben délután kiragadni egy órát mozgásra. Vagy reggel, délelőtt, vagy semmikor. És képtelenség ezzel a munkával egy óramű pontosságú (vagy ahhoz közelítő) rendszerességet beállítani az életembe. Rendszeres kielégítő alvás? Álom! És megint ugyanott tartok, mint egy éve, vagy előbb... Megint kiderül, hogy reménytelenül elszúrtam valamit: az életemet és magamat. Ha nem híztam volna el, mert az első kilóknál észbekapok, akkor most nem kéne ez a reménytelen, hülye, kilátástalan szerencsétlenkedés! De ha mégis, akkor ha lenne egy társam, talán tudna segíteni, hogy ezeken a nehézségeken úrrá legyek és megszabaduljak végre azoktól a gyűlöletes kilóktól! Meg a rettenetes hangulatomtól! Nem is hangulat ez már, valami komolyabb. A hangulat könnyed mint egy kis párafelhő: odébb fújja a szél. Ez vergődés és halálvágy... Vagy valami más furcsa dolog itt bennem..... Félelem... Csalódottság...Tehetetlenség... Mélypont. Nem a programtól - az életemtől. Most, hogy nincsenek itt a fiúk, csönd van és én ráérek gondolkodni, és hallani az érzéseimet és gondolataimat.... És mind ugyanazt hajtják... Hová lettek a kölyökkori álmok? És ahogy továbbálltak, mit vittek magukkal belőlem? És mi az, ami ittmaradt? Ha csak egy fenntartó gépezet vagyok, akkor vajon milyen lenne a világ nélkülem? Ha önmagamért nincs rám szüksége senkinek, akkor minek vagyok itt? (Ne gyere most a gyerekeimmel: nem önmagamért van rám szükségük - itt jön a fenntartó-gép szerepe!) Nagyon álmos vagyok és fázom állandóan, megyek alszom még abban a kicsi időben reggelig. És holnap öltözék, smink, úgy csinálok, mintha nem láttam volna magam reggel a tükörben, úgy csinálok, mintha lenne önbizalmam és klassz kiállásom, és megyek a színpadra: tömegközlekedek, irodázom, kettő helyett, előadom a talpraesett, érett nő szerepét... és gyűlölöm az egészet ott legbelül... vagy nem is gyűlölöm... csak HALÁLOSAN unom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése