2014. február 3., hétfő

Tuti fogyás - 1. nap

Hát... Most jutott eszembe, hogy kapásból elfelejtettük reggel elolvasni az első napi motivációs levelet! :-) Nem baj, holnap reggel bepótoljuk. Talán így is használ ;-)
Elég nehéz volt reggel egy bő órával korábban felkelni, hogy beleférjen egymás után mindkettőnk bringázása, de nem baj. Örültem, hogy nem kell kimennem a hidegbe és a sötétbe mászkálni. Végül is megcsúsztam kicsit időben, mert előtte éjjel nagyon későn feküdtem le, így fejenként 20 percet tekertünk, 2-es fokozaton. Eléggé kimelegedtem, a pulzusom is megemelkedett kicsit (113 - nem tudom ez jó-e vagy sem, de nem is akarok még ezzel foglalkozni). Csabikám azonban mint egy lusta macska, inkább nyújtózkodásra hasonlító mozdulatokat tett a bringán. Amikor rászóltam, hogy kicsit intenzívebben, halvány felháborodással mondta: "Nem fogok most itt kifáradni! Tesivel kezdünk!" Na ja. Csak épp arról van szó, hogy ahogy eddig éltünk, az ide vezetett. Ha nem változtatunk, akkor így is marad, max. romlik a helyzet.
7 körül megreggeliztem a gyerekekkel, de nem igazán voltam éhes. Ellenben 10 után, amikor eddig reggelizni szoktam! Egy alma és fél marék dió becsúszott. Továbbiakban kaja, víz rendben. Most kicsit kezdek éhes lenni, mindjárt iszom egy pohár vizet és lefekszem.
A gyerekek 9- 3/4 9 körül ágyban voltak - ez (sajnos) nagy eredmény! mese viszont nem volt, mert még mindig késői az időpont és a mese, tovább nyújtotta volna az ébrenlétüket. Inkább pihenjenek. Remélem ez ösztönzi őket, hogy holnap még előbb ágyba bújjanak.
Mindent összevetve elég nyugodtan, zökkenőmentesen indult a dolog. Most alaposan kiszellőztetek, aztán pedig bátor lépést teszek: bár van még a gépemben írnivaló (kb. 50 perc), mégis lefekszem most (az éjfél előtti alvás duplának számít) és felkelek 2-kor, hogy befejezzem a munkát. Az akkor 6 óra alvásnak felel meg elvileg. Míg ha most küzdök még vele, akkor bőven lesz megint 1-1/2 2, mire lefekszem, ha azután 1/26-kor kelek, az nagyon kevés, tiszta kóma leszek.

3 megjegyzés:

  1. A 113-as pulzussal semmi gond! Ez a normális, hogy felmegy ennyire. Igazából úgy tudom, hogy 150-160-ig semmi gond, bár ez életkor függvénye is, de a 113 az príma!!

    VálaszTörlés
  2. Sok sikert kívánok! Ha ez segít, átveszek...10 kilót... persze izomból:-)

    VálaszTörlés
  3. Köszi a szurkolást.
    Izomból karból adhatok: a rengeteg cipekedés a piacról, meg a gyerekemelgetés, ringatás megtette a hatását az elmúlt években ;-)

    VálaszTörlés