Pánik

Éreztem már nagyon rosszul magamat életemben. Voltam már rémült és elkeseredett, voltam depis (de komolyan) és omlottam már teljesen össze. De ilyet nem emlékszem, hogy éreztem volna eddig valaha. 

Nem volt túl vidám a mai napom, mitagadás, és fáradt is vagyok ettől a sok egymást érő helyettesítéstől. Délután felhívott a volt férjem, hogy megmondja, mikor lesz anyósom temetése. Aztán pár óra múlva újra hívott. És elmondta, hogy most kapta a hírt, hogy ma reggel az unokabátyja is meghalt. Természetesen rákban..... Először csak döbbentnek éreztem magam. Még beszélgettünk néhány percet. Aztán letettem a telefont és csak ültem ott letaglózva. Aztán lassan eleredtek a könnyeim. És egyszer csak azt éreztem, hogy menekülni kell, de hova és nem lehet, és sikítani kell (de nem tettem), és összeszorult a mellkasom és alig kaptam levegőt, és remegni kezdett minden porcikám belül. Egyedül voltam az irodában és odáig még eljutottam, hogy megmossam az arcom, és igyak egy kis vizet, meg kitárjam az ablakot. Keresni kezdtem a táskámban, még lennie kellett volna benne 1-2 szem Valeriananak, apa idejéből, de nem találtam. Ettől még rosszabb lett. Végül a kolleganőmtől kértem skypon segítséget, de alig bírtam írni, mert lemerevedtek az ujjaim...

Rettenetes érzés volt. Tudom mi okozta, tudom, hogy ... mindent tudok, de remélem nem tér vissza többé - nem akarok gyógyszereket....

De ami végül valóban megnyugtatott, az Drága Barátom hangja volt, ahogy a telefonban erősített és vígasztalt és bátorított, miután már végre rendesen lélegzethez jutva felhívtam őt. 

Nagyon nem vágyott tapasztalat... 

TF 18 - 28. nap

Kedves barátom kérdezte, hogy csak a blog szünetel, vagy a tettek is? Nos a tettek nem (annyira) szüneteltek, csak épp megint krónikus idő- (és mi tagadás ihlet-)hiányban szenvedtem. 

Most rászántam magam, visszaolvastam a témában eddigi bejegyzéseimet, és felidéztem az elmúlt 10 nap eseményeit. Nos, igen... igen... Egyértelműen látható, hogy itt nem pusztán egy gyors fogyókúráról van szó - és nem csak az én esetemben, hanem Csabinál szintúgy -, hanem bizony komoly életmódváltásról. És Csabinál kicsiben pompásan megfigyelhetőek azok a tévutak, amik engem is ebbe a helyzetbe vezettek. Gyakorlatilag amióta én lazábbra engedtem a gyeplőt a gyerekeknél és nem voltam olyan szigorúan a nyomukban és nem néztem folyton az órát, amióta kevésbé veszem szigorúan az esti lámpaoltás időpontját, azóta hízott meg látványosan Csabi - és mitagadás, Ákos is kezd pocisodni. (Ákos rettenetesen rossz szokásokkal igyekszik kompenzálni megsebzett kis lelke fájdalmait!) 

Nem csak a felszínt kell vakargatni és otthagyni a bolti pulton a párizsit, meg méregdrága barna nádcukorral készíteni a nem-tudom-hány kakaót naponta! 

Szinte minden bejegyzésben előjött a pihenés, konkrétan az alvás mennyisége és minősége. Nyilván nem véletlen, hogy visszatérő gond. És nem csak én nem alszom eleget, nem csak én nem fekszem le időben (pl. most sem, hiszen már 22:23 van!) hanem a gyerekek sem. Hol van már az a szigorú, következetes anyuka, aki 8-ra ágyba dugta a gyerekeit, aki nem engedte hétszám bekapcsolni a tévét, és aki fél 9-kor lekapcsolta a gyerekszobában a lámpát?!

Attól, hogy Csabi rettentő nagyfiú már, és hogy (végre!!!) rákapott az olvasásra, még nem szabadna hagynom, hogy olykor akár 11-kor is ébren legyen még! És persze ott vannak még a pihenés egyéb módozatai: az ún. aktív pihenés (pl. túrázás) és a minőségi időt is ide sorolnám, mert mindenkit kikapcsol és feltölt pl. egy közös barkácsolás.

Egy mondat erejéig visszatérve még az alváshoz: bizony, mint tudjuk, minden nap a megelőző estével kezdődik: ha nem fekszem le és nem alszom el időben, ha nem teremtem meg az ideális körülményeket a pihentető alváshoz, akkor reggel nem tudok időben felkelni és magamhoz térni (nálam a kettő között kb. fél óra telik el), később kezdem az edzést és későbbre tolódik a reggeli időpontja is. Mikor mennyivel - de érezhetően baj ez is. Nem véletlenül hangsúlyozza Benkovics Peti annyira a szinte óraműpontossággal azonos időpontban történő étkezést! 

És már el is értünk a következő problémához: az étkezésekhez. Mennyiségi, minőségi és időbeli problémák.

Mennyiség: ha kapkodva, vagy épp munka közben a monitor előtt eszel, nem tudod mennyit eszel. Nem tudod mennyi a valóban szükséges és mi az, ami már stresszoldás. Ugyanakkor kimarad az étkezés öröme, ezért újra és újra keresni kezded ezt az örömöt.(Nass) 

Minőség: az igazán minőségi táplálékot te magad készíted el magadnak, frissen, friss hozzávalókból, testedet és az aktuális élethelyzetet ismerve a megfelelő összeállításban. Nyilván minden családtagnak, mindig, mindenben eltér a szükséglete - az ízlésről már ne is beszéljünk. Ám ez egyszerűen képtelenség! Ez annyi időt vesz el, amennyinek egyedülálló anyaként nem vagyok a birtokában. És amikor erőfeszítéseim ellenére ottmarad a tányéron az étel, az finoman szólva is frusztráló. Arról nem beszélve, hogy ételt ugye nem dobunk ki, a végtelenségig azonban nem eltartható, valakinek(!!!) tehát meg KELL ennie... Nem folytatom, mert itt az ördögi kör bezárul. 

Ízlés és alapanyag tekintetében pedig idén télen komoly hiányérzetem van: a gyerekek válogatása miatt kimaradtak olyan csodásan finom dolgok, mint a kelbimbó, cékla, sütőtök, padlizsán, avokádó, stb. Így is nehéz az időt beosztani, nem fér bele 2-3 féle étel naponta... Annyira elegem van a konyhatündérkedés és egyéb feladatok összehangolásából, hogy jövő hétre mindenkinek rendeltem kaját, most épp a CityFoodtól. Csabi és én éhen fogunk halni az egész napos fitnesz menü mellett - de végül is majdnem ez a cél :-) Hahh, csak lennék már végre szabad! Ezek a rohadt kilók...

Az óramű meg ugyebár.... hát az nagyon zűrös dolog, na! A gyereknek hol eddig, hol addig van tanítás. Ha 5 órája van, de 2-re vissza kell menjen valami versenyre, akkor nem mondhatom, hogy márpedig 2-kor ebéd van és punk-tum!! És én, meg ez az őrült irodázás 12-15 órában is akár! Ha este 6-kor vacsizol, de éjfélkor még dolgozol, hogy bírod ki, hogy ne egyél még egy utóvacsit???

Bár most kínomban kitaláltam egy új, emberibb munkaidőbeosztást - kérdés, a kolléganők mit szólnak hozzá... Remélem legalább kipróbálni hajlandóak és akkor talán kiderül számukra is, hogy mennyivel jobb mindennap dolgozni 6-8 órát, mint egy szerre 15-öt majd két nap múlva semmit... Meglátjuk - ha bejön, annak itt úgyis nyoma lesz. 

Nos ennyit a nehezen áthidalható akadályokról. Ahogyan azt már írtam: " amíg az új szokások szokásokká nem válnak, addig katonás menetrendet kell tartani, hogy beidegződjenek a hibás beidegződések helyett. "

Ez azonban sokkal nehezebb feladat, mint gondoltam - persze ettől még nem futamodunk meg, csak jó lenne már valami mérhető eredményt látni... ha egyszer végre elérem az ideális súlyomat, lehet anorexiás leszek, annyira fogok félni, hogy visszaszedem, amit lekínlódtam...

Amúgy a kimaradás oka az, hogy múlt csütörtökön a fiúk mindketten betegen jöttek haza táborból, ugyanakkor a cégnél továbbra is szabadságolás volt, tehát helyettesíteni kellett - egyszerűen nem maradt egy szemernyi idő sem a blogra. Az e-mailjeimnek is csak a legeslegfontosabb töredékeit tudtam elolvasni. 

Mindenesetre én bicikliztem tovább lelkiismeretesen, megpróbáltam az intervallum-edzést is, meg a nehézségi fokozat emelését is - utóbbi nem volt jó, mert megfájdult tőle a térdem. A kajára kevésbé tudtam figyelni, de igyekeztem nem elszállni vele, viszont a víz, hogy nem kísértem figyelemmel, nagyon kevésre, pár pohárnyira csökkent. És hát nyilván a pihenés - lázas gyerek mellett?

Nem baj, holnap új hét következik - csak hát ... hány éve tologatom már magam előtt ezt a súlyt?...

Eszembe jutott még valami a táplálékkiegészítőkről - de ezt meghagyom holnapi témának, mert mostmár tényleg NAGYON KÉSŐ van! :)

Végre tavasz!!

Végre itt a tavasz! Egészen meglepetésszerűen lecsapott ránk március 1-jével. Csak semmi faxni, semmi érzelgős téltemetés - nem is volt tél! A tél ebben az évben számomra egyetlen délelőtt volt, egy gyönyörű, vidám havazás a Normafánál és egy jóleső séta a káprázatos mesebelire havazott erdőben. Állandóan Gárdonyi meséje jár az eszemben, a "Télapó haragja" - vajon most is megelégelte a Tél az emberek elégedetlen morgását a tavalyi hónyulak miatt és azért maradt duzzogva a hegyek tetején? 

Mindenesetre tegnap szinte napnyugtáig nyitva voltak az ablakok és vidám madárdal hallatszott be rajta - az M7-es morajlása fölött :-(  Ez a február úgy elillant, mintha itt sem lett volna. Mire észbe kaptam, mi mindent szeretnék csinálni, már elmúlt az ideje. A szortírozásra, rendszerezésre váró iratok várhatnak a fiókok mélyén még egy évig - mert nyáron nem fogok a szobában üldögélve poros papírok közt matatni. Az önkormányzati támogatást továbbra sem fogjuk megkapni,mert az ahhoz szükséges kérelmet sem töltöttem ki és adtam be...

A Nagy Változások továbbra is váratnak magukra... Hmm - ez van...Csak nehogy valaki megkérdezze, mit is csináltam egész télen!...