2013. december 5., csütörtök

Karácsonyi készülődés - 2013. No.9. Mikulásra várva

Talán két éve történt az, amit most itt elmesélek - szóról szóra igaz! :-)


 
D

ecember 5-én munka után Csabi fiamat kísértem be a városba angol korrepetálásra. Már sötét volt mire hazaértem. Ahogy beléptem a lakásba Ákosom ragyogó arccal rohant elém: „Én már nagyon várom a Mikulást! Már ki is tisztítottam a cipőimet! Hozzám már jöhet!!”

Ahogy végignéztem a gyereken, kezdtem rosszat sejteni: mezítláb, atlétatrikóban és farmerban, zsebre dugott kézzel, borzasan, félholdra húzódott szemekkel, arcán fültől-fülig csibészes mosoly... Aj-jaj, mi vár rám?...

Miközben vetkőztem, puhatolózni kezdtem: „És melyik cipődet tisztítottad ki?”

Ó, ő mindet kitisztította és már ki is tette az ablakba, Csabié sajnos nem fog odaférni, dehát ő sok ajándékot vár! Kezdtem megijedni. A rémület akkor hágott a tetőfokára, amikor 21 éves Olivér fiam (a Felnőtt) is megszólalt, miszerint előtte azért megpróbálták a cipőkrémből a felesleges mennyiséget eltávolítani a csizmákról, bakancsokról, miegymásról.

Berohantam a kicsik szobájába. S valóban: a keskeny fehér műanyag párkányon, a fehér műanyag ablakkeretnek támasztva katonás rendben sorakozott 1 pár decathlonos túrabakancs, 1 pár sötétkék gyöngyvászon kiscsizma és 1 pár barna bőrbakancs. Mind gondosan és alaposan bekenve barna Bagarol márkájú cipőkrémmel. Valamint egy macimintás hótaposó – ő megúszta az ápolást.

Gondolom nem kell külön ecsetelnem, hogy Olivér törekvése a fölösleg eltávolítására nem járt teljes sikerrel...

A saját reakciómat pedig szégyelleném megosztani. Legyen elég annyi, hogy miközben minden hajszálam külön meredezett az égnek (az idős Einstein jólfésült iskolásfiú lehetett hozzám képest), és úgy éreztem, menten megpattan néhány agyi ütőerem, mégis komoly erőfeszítést kellett tennem komolyságom megőrzésére, mert belül pukkadoztam a nevetéstől.

A gyermeket nyomatékosan felszólítottam, hogy távolítsa el az ablakkeretről a barna foltokat, de izibe.

Ám a történet itt nem ért véget.

Gyorsan nekiláttam a heti takarításnak, siettem, mert már igen késő volt. Végre eljutottam a felmosásig – és az újabb meglepetésig. A felmosómopp nyele a kezemhez ragadt. Szó szerint. Néztem mi a csuda lehet rajta: s lám csupa barna maszat az egész! Hűha! „Ákos Márton, azonnal gyere ide! Mi ez??!!” Gyerek megszeppenve pislog, nem szól. „Azt kérdeztem, mi ez?!! Kakaó? Cipőkrém? Kaka? Esetleg Olivér ezt is lehányta hajnalban? "(Épp aznap hajnalban tört ki a kórság szegény fiún.) "Vagy csoki?” Ákos piruló fülekkel motyogta: „Cipőkrém.” „És hogy került ide?”

„Háááát, az úgy volt... Szóval a tubusból túl sok cipőkrém folyt ki és ezért felmostam, de a felmosó beleesett.”

Szóval ezért van trikóban és mezítláb, nem azért mert melege van!... 

A cseresznye a habon pedig az, hogy a Felnőtt végig itthon volt... Azt hittem felrobbanok a méregtől.

Aztán fél éjszaka ezen kuncogtam. És azóta is mosolyt csal az arcomra, ahogy elképzelem Ákost, amint nagy igyekezettel masszírozza a cipőkrémet a vászoncipőbe és ahogy igyekszik a nyomokat eltüntetni, de minden mozdulat újabb bonyodalmat szül...

 










Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése