„Boldogok a lélekben szegények”

"Kedves Z!*

Jutottam egy gondolatra, amit most megosztanék veled, hogy felülbíráld, s ha téves, hát tedd a helyére, mielőtt esetleg további következtetésekkel rossz irányba mennék el.(Szóval… nehéz belekezdeni, mert kicsit restellem, lehet, hogy túl okosnak hiszem magam, vagy túl sokat gondolok magamról, túl nagyot Isten velem való szándékáról…)Nnna. Ismét csak a Hegyi beszéd – egyik kedvencem a Szentírásból.„Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa.”Vajon jól értelmezik ezt a mondatot az emberek? Mi magunk jól értelmezzük?Az átlagember sokszor ezen a mondaton akad fenn. De mi van akkor, ha a magyarázatok többsége kissé torzít, s ez a mondat valójában GYAKORLATI ÚTMUTATÓ A XXI. SZÁZADI EMBER SZÁMÁRA?!!!Szóval azt akarom mondani, hogy arra jöttem rá, hogy valóban a boldogsághoz vezető legegyenesebb út a szegénység. Nem a harmadikvilág-beli borzalmas nyomorra gondolok, nem a politikai gonosztevők által másokra, egész népekre kényszerített nélkülözésre, hanem gondolok a tudatosan vállalt Szegénységre. Amit Jézus is tudatosan vállalt. Mert teszem azt ott volt a kezében egy jó szakma: dolgozhatott volna benne keményen, „megszedhette” volna magát, s élhetett volna jómódban, mint Marci Hevesen. Csakhogy Ő tudatosan a szegénységet vállalta. A Szegénységet vállalta, mert az volt az az út, amin járva az Atya vele való tervét teljesíthette. Az volt az az út, mely hagyott neki időt szeretni és tanítani.A vagyon, a szerzés, a birtoklás kötöttségekkel jár, belekerül az ember a darálóba, s még több és több kell. Aztán jön a gond, hogy ezt a többet mibe fektessem, hogy értékálló legyen, mennyit tegyek adományokba – nem jószívből, hanem az adómentesség miatt, vagy akár azért, hogy Istennél szerezzek egy pirospontot. Mi van ha összeomlik a tőzsde, ha befuccsol a bankom, ha gazdasági világválság van? Jön a gyomorfekély, a magas vérnyomás, kapkodás, gondok, félelmek… Az idő elmegy, s csak a legfontosabbra, az Egyedül Fontosra nem marad belőle.
De ha meghallom a Lélek szavát, amint azt súgja: „Állítsd meg! Állj meg!” megállok egy pillanatra, s elgondolkodom. Elgondolkodom az Ő szavain, s rájövök: pontosan megmondta már 2000 évvel ezelőtt, mit kell tenni ma!Ha azt mondom, én a Szegénységet választom, beérem azzal, amit Isten kínál, hirtelen elsimul és kitisztul minden. Elmúlnak a viharok, a pánik, a görcs. Kitisztul az ég, felragyog a nap és újra teljes szépségében látom a teremtett világot. Isten gondoskodott rólam, akkor amikor még egy gondolat sem voltam. Van fedél a fejem, a gyermekeim feje felett. Jut az asztalra mindennap kenyér, s amikor megtörjük, nem felejtjük el összetenni érte a kezünket. Nem is szomjazunk, nem is fázunk. Nincsen vagyonunk? Nincs mit félteni. Egyik hónapról a másikra élünk? Mi kell még az Élethez, azon kívül, amire azért mindig jut? Azon kívül? Azon kívül Szeretet kell, Istenhez való közelség kell, Jézus ölelése kell – mindezekhez pedig idő kell, amit a tudatosan vállalt szegénységben nem rabol el tőlem/tőlünk a szerzés és birtoklás utáni csillapíthatatlan vágy.A munkámat sem a pénzért végzem, hiszen akkor nem az iskolában dolgoznék, és nem takarítónőként – a kvalitásom, az eddigi munkahelyeim lehetővé tennének egy zsírosabb állást. Több lenne a pénz, de mi mindent kéne érte feláldozni! Így épp hogy megélünk, de nem nyomorgunk: Isten gondoskodik rólunk s én dolgozhatok Neki. Így még a háromnapos kakát is mosolyogva tudom eltakarítani, nem érzem méltatlannak.A „lelki szegénység” egy gondolkodásmód, életforma. Annak felismerése, mi az igazán fontos és annak felismerése, hogy azt nem pénzért, nem aranyért adják. Annak felismerése, hogy Isten számon tart minket, még akkor is, ha néha úgy érezzük megfeledkezett rólunk. Mert nem az ő figyelme kevés, hanem a mi hitünk.Ha szegény vagy, szabad vagy: jut időd örülni. Örülni mindennek, amit Ő számodra készített. Akkor repesni tudsz egy darab kenyértől, élvezni tudod egy korty tiszta víz ízét. Akkor könnyekig meg tud hatni egy szem cseresznye, ami karnyújtásnyira mosolyog rád a fa ágán. Akkor jut időd/erőd szeretni. Akkor könnyen meg tudod osztani másokkal azt amid van. Ha az oly kevés, hogy épp hogy elég, akkor mindegy, hogy egy morzsányival vagy egy töretnyivel kevesebb-e vagy sem. A nincsből, a kevésből nagyon könnyű nagylelkűnek lenni. Értsd jól: ez a „nagyon könnyű” már pozitív kitétel, csak az hiszi nehéznek, akinek van félteni való vagyona, van amire féltékeny legyen, irigy. Ha tudom, hogy semmi sem az enyém, csak ajándékba kaptam amim van, vagy kölcsön, hirtelen olyan könnyű leszek én is és minden az életben! Amikor már nem akarok semmit, akkor hirtelen minden az enyém lesz. (Nekem ez csak pillanatokra sikerül még sajnos).
A boldogság az, amikor az ember felismeri, hogy mi vele Isten terve, s azt – bármennyire is távolinak vagy idegennek érzi is esetleg – elfogadja, s nekiszenteli magát. Onnantól minden sikerül: ha rátalálunk a helyes útra, ott szinte Isten teszi egyik lábunkat a másik után. Ha rá tudjuk bízni magunkat, akkor a tenyerére vesz.A boldogság: tudatos szegénységben járni a kijelölt utat, figyelni a jelzőtáblákat, hiszen Isten kommunikál velünk, csak mernünk kell ezt elhinni. Bízni a saját „vevőkészülékünkben”, hinni, hogy méltónak talál minket.
Hát, valami ilyesmi. Bíráld felül kérlek, mert Te okosabb vagy nálam, közelebb vagy Hozzá, meg… szóval Te ezeket a dolgokat jobban tudod.Köszönöm.
Szeretettel gondol rád:

Timi

Bp. 2009.05.19."

***

Azóta sok minden történt. Ma már tudom, hogy amiről a fenti levélben írtam, nem más, mint az Úrra való teljes ráhagyatkozás életünk egy aspektusában. Az anyagiak, a megélhetés problémáját ha teljesen át tudod adni Istennek, ha rá tudod hagyni, hogy legyen az az ő gondja, feladata, akkor élsz meg ilyen pozitív, békés pillanatokat. Az Úrban bízónak minden a javára válik – ez tapasztalat. És most, hogy újra átolvastam a közzététel előtt, elgondolkodtatott, vajon véletlen, hogy pont most jutott eszembe ez az írásom?

Most, amikor szinte egyik napról a másikra elveszítem az állásomat? Most amikor kérdésessé vált, hogy mennyi gyerektartást kapok, s mikor legközelebb? Most, amikor a szüleimtől örökölt kis pénzecske talán szélhámosok martalékává vált, ezzel meghiúsítva nógrádi költözésünk tervét?

Ezek külön-külön is elkeserítőek. Lennének...

S nem érzek elkeseredést.

Sok mindent érzek: bizonytalanságot, csalódást, fáradtságot... De nem vagyok elkeseredett, reményvesztett, nem vagyok pánikban. Tökéletesen biztos vagyok benne, hogy Isten már elkészítette a megoldást - ugyanúgy, ahogy eddig már annyiszor. Lehet, hogy össze kell majd picit húzni a nadrágszíjat - kevesebb nassolás még jót is tenne mindhármunknak. Lehet, hogy még évekig nem költözhetünk el innen - annál jobban örülünk majd, ha mégis sikerül. Nem gondolom, hogy ez akkora tragédia. Jó lett volna, de nyilván oka és értelme van, ha most mégsem megy.

A Tudatos Szegénység arról szól, hogy életemet, gondolataimat, cselekedeteimet nem rendelem alá teljesen a szerzésnek, hanem beérem azzal, ami megadatik. És örömmel elfogadom a kicsit is, a sokat is, és nem veszítem el az örömöt, ha nehezebb idők jönnek.

És persze eszembe jutnak Pál apostol szavai is:

"...megtanultam, hogy beérjem azzal, amim van. Tudok szűkölködni és tudok bővelkedni is [...]Mindenre képes vagyok abban, aki nekem erőt ad." (Fil.4:11,13)

______________________________

*Z ifjú pap ismerősöm volt, a levél neki íródott, de a gondolatok, amik sorjáznak benne, bárkihez szólhatnának.