2014. október 1., szerda

Nógrádban jártam

A múlt héten (vagy a megelőzőn) egy ismerősöm felhívta a figyelmemet egy eladásra meghirdetett családi házra Nógrádban. Mivel elég kedvező az ára, lányoméknak pont ennyi áll rendelkezésére, ezért először passzoltam nekik a hírt, hátha hajlandóak változtatni azon az elképzelésükön, hogy merre felé akarnak költözni. Aztán elgondolkodtam és elkezdtem utánajárni a háznak és a környéknek. Rá kellett döbbennem, hogy körülményeim jelentősen megváltoztak, mert annyi pénzt, amibe ez a házikó kerül gond nélkül (és jelenlegi otthonunk elkótyavetyélése nélkül) tudnék mobilizálni. Ez teljesen új helyzet, eddig fel sem fogtam. De most, hogy végre igen, teljesen lázba hozott. :)

Meghánytam-vetettem a dolgot, több ismerőssel/baráttal konzultáltam, aztán engedtem a fiaim erőteljes nyomásának :) és úgy döntöttem megnézem. Laci barátom, aki vidéki srác és igazi ezermester, valamint egy nagyon higgadt, megfontolt személyiség, sajnos munkája miatt nem tudott velem jönni, de gondjaira bízott egy igen kedves - ha jól emlékszem - acsai házaspárnak. Egyeztettünk és vasárnap kora reggel felültem a Nyugatiban a vonatra és leutaztam Nógrádba. Na aki ismer egy kicsit is, az tudja, hogy ez azért nem volt ilyen egyszerű történet. A múlt hét második felében legalább tízszer meggondoltam magam, és állandósult a gyomorgörcsös szorongásom. Mintha nem is tudom mi múlna ezen a kiránduláson. Stresszelt, hogy vajon tetszik-e majd amit látok, mármint a ház, és ha igen, akkor vajon a környezete milyen lesz, s ha az is jó és megveszem, vajon mit kezdek ilyen rettenetesen messze eddigi otthonomtól, idegen emberek között, ráadásul munkanélküliként. És mi lesz, ha valami kiállhatatlan embertől kell megvenni, aki be akar csapni? És ha sikerül neki? És mi lesz, ha nem jó benyomást keltek a házaspárban? 
És mi lenne, ha a holnap gondját végre a holnapra hagynám és csak a jelennel, annak gondjával és örömével foglalkoznék - igaz? Mert ha így tettem volna, akkor nem lettem volna elviselhetetlenül hisztis pénteken és szombaton, ha így tettem volna, nem fájt volna annyira a gyomrom vasárnap, hogy enni sem bírtam délig, és ha így tettem volna, akkor élvezhettem volna az utazást elég szép helyeken és örülhettem volna, hogy a MÁV - önmagát meghazudtolva - milyen pontosan tartotta  a menetrendet. 
De végre megérkeztem és körülnézhettem. Elsőre elég jó benyomást tett rám a táj. :)


A tulajdonos autóval kijött elém az állomásra - bár szerintem teljesen feleslegesen, mert kb. 10 perc sétára van a ház, az út pedig ami odavezet egy kellemes kis sétány. 
A házzal kapcsolatban vegyes érzelmeim alakultak ki. 
Egyik részről egy nagyon szép, rendezett kis utcában van, közel - tényleg nagyon közel - az iskola, a focipálya, a vár, a vasút, az autóbusz. Magán a házon is látszik, hogy lakói gondozzák, sok idejüket és pénzüket fordítják rá, rendben tartják. Egy éve lettek áthúzva a villanyvezetékek, javarészt szigetelést is kapott (egyébként téglaépítésű, '73-ban készült). A tető is rendben van, nem dohos, nem repedezik sehol, nem vizesek a falak. Kiépítették a központi fűtést is: minden helyiségben radiátor van, és egy vizes kandalló szolgáltatja a hőt. Az udvaron iható vizű kút, a pincében szivattyú, a kút vizével csinálnak mindent, tehát gyakorlatilag vízdíj nincs. (A közelben egyébként tiszta, jó vizű forrás is van!) 4 és fél szoba (vagy 3 és fél - már nem is tudom), és részben a tetőtér is kiépítve. A kert rendezett, gyümölcsfákkal, veteménnyel és egy szomorúfűzzel. Van egy kis medence is (szerintem ronda, de a fiaim biztosan imádnák nyáron - és jobb ha abban pancsolnak, mint ha a horgásztóban.) Tűzrakóhely is van és tyúkól - bár tyúkok most nincsenek benne. A homlokzat fehér - nem valami csiricsáré, ízléstelen maszat. A kerítés és előtte az utca is rendben van. Ja és a fürdőszoba nagyon szép. És nagy!
De mégis: valahogy olyan szűknek éreztem az egészet, zsúfoltnak. A konyha nagyon kicsi, kamra nincs. Alaprajzot nem tudtak adni, ezért még tervezgetni sem tudok, hogy hogyan tennék esetleg odébb falakat, hogy legyen a konyhában terem és legyen hová belépni. Iszonyúan hiányzik egy kis fedett veranda is. Ugyanakkor elképesztően olcsón adják szerintem. Ja és a gáz sincs bevezetve. 
Egy szó mint száz: jó, jó, de nem szerettem bele első látásra.
Nemúgy a faluba! Mivel Tamás és Tünde (a kedves házaspár) egyrészről teljesen pozitív véleménnyel voltak a házról és nagyon kedvezőnek látták az ár-érték arányt, de mégis javasolták, hogy nézzek meg mást is, ezért egész délelőtt furikáztak velem a faluban. Teljesen tűzbe jöttek, lelkesen tanítgattak az apró jelekre, amikre ilyenkor érdemes figyelni. Számbavették ismerőseiket, hogy vajon van-e Nógrádban olyan, akinek figyelmébe ajánlhatnak, ha úgy döntök, odaköltözöm. Alig egy órányi együttlét után már olyan volt, mintha évek óta ismernénk egymást, meséltek saját otthonteremtésükről, életükről, falujukról. Velem gondolkodtak a gyerekekről, a lehetőségekről. Gyakorlatilag végig gurultunk az egész településen. Ízlésünk, gondolkodásunk úgy tűnik hasonló alapokon áll, nagyjából ugyanazokban a házakban láttunk fantáziát. Megmutatták a szomszédos Diósjenőt is - összehasonlítási alapként. Több telefonszámot felírtam (sőt, vérszemet kaptam és itthon több ingatlanos oldalon is rákerestem a falura). Közben pedig alakult bennem egy kép a településről.
Nos, Nógrád egy nagyon szép, rendezett, kulturált falu, sőt intelligens falu, mert a napkollektorok, amik pl. az iskola és az óvoda energiaellátását 
Ilyesmi, 3 db
szolgáltatják, valamint a szelektív hulladékgyűjtés környezettudatos, felelős gondolkodásról árulkodnak. A természeti környezet csodálatos, egy igazi kis gyöngyszeme a magyar tájnak. Minden ott van, ami a lelki békéhez,kiegyensúlyozott élethez szükséges: erdők, hegyek, távlatok. Amikor (immáron magamra maradva, mert kísérőimnek dolga volt otthon - de őszintén remélem, hogy még sokszor találkozunk) felmentem a várhoz és onnan szétnéztem szinte "Fűzér-feelingem" lett: ugyanaz a megnyugtató látvány, csak kicsiben. Ráadásul az Úr csodálatos, napsütéses idővel örvendeztetett meg, ami még fokozta a környék elbűvölő báját. Kicsit csavarogtam még, megnéztem a katolikus templomot (barokk, 1756-ból), megkerestem a postát, az orvosi rendelőt, újra végigjártam a meghirdetett ház utcáját, készítettem néhány (nem túl jól sikerült) fotót is. Majd - mivel éppen falunap volt - beszédbeelegyedtem a focipályánál egy asszonnyal, aki mézet árult és a szomszédjával, egy nagyon joviális úrral, aki az alföldről származott Nógrádba, de az eltelt évtizedek alatt gyökeret eresztett.  Megtudhattam, hogy sok az "idegen", tehát mások is megpróbálnak ott letelepedni, nagyon jó a közbiztonság és jó a klíma, mert a hegyek felfogják a szeleket, tehát nem egy kimondott viharsarok. Sajnos munka nincs, az aktívkorúak java Pesten dolgozik, néhányan Vácott vagy a környékbeli településeken. A vonaton hazafelé pedig egy helybeli asszonnyal beszélgetve azt is megtudhattam, hogy az önkormányzat jelentősen támogatja a munkanélkülieket, tüzelővel, a gyerekek számára ingyenes étkezéssel (és az iskolában jól főznek :) ). A tanítás 1/2 9-kor kezdődik, az emberek vallásosak, piac nincs, de a házaknál minden megvehető, amit magam nem termelek meg, húsos kocsi jár a faluba kiváló minőségű hússal (mondjuk ez engem ugye hidegen hagy) és kenyeres is jár. Tudom, kicsit vegyes az információhalmaz, de az emberek azt mesélik el, amit fontosnak éreznek, akár öröm, akár bánat. És hozzátenném: negatívum nem hangzott el... 
Szóval a hely adott. Pár éve nem gondoltam volna, hogy ennyi megtalálni, de úgy tűnik ennyi: egyszer odamész és beleszeretsz :) 
Elképzelem, hogy vacsoraidőben csak füttyentenék a kutyának, hogy "Eredj, hozd haza a fiúkat!" és már loholna is a vár felé :) Vagy hogy téli délutánokon, amikor már korán sötét van, küldenék a fiúk értem az állomásra. Elképzelem a hóembert a kertben vagy a kapu mellett, aztán a zsendülő tavaszi kertet... Az első paradicsomot, amit megtermelek, vagy akár az első tojást, amit a tyúkocskám tojt... És leginkább elképzelem Csabit a távcsővel a tetőtér ablakában, amint a csillagos eget fürkészi, vagy a várban hanyatt heverészve, fűszállal az ajka közt... És mégleginkább elképzelem Ákosom szép arcocskáját, amint boldogság és békesség tükröződik rajta, eltűnik a szeméből a szomorúság és arcáról a feszültség, a reménytelenség.... 


Úgy indultam el, hogy kértem az Urat, számomra érthető módon mondja meg, ez az a ház, ez az a vidék, amit nekem szán, vagy sem, adjon bölcsességet, hogy se álmaim, se félelmeim ne vigyenek el egy rossz döntés irányába. Biztos voltam benne, hogy bárhogy is alakul, ez a nap ajándékokat tartogat számomra. És igen, azonnal kibontható ajándék volt a gyönyörű szeptember végi idő, a teljes napos kirándulás, kikapcsolódás, az elindulás élménye, egy szövődő új baráti kapcsolat...
Most tehát az előttem álló napok feladata, hogy felhívjak néhány meghirdetett házat és egy napra lebeszéljek sorban "háztűznézőket". Aztán felkerekedjek a fiúkkal rászánva egy napot megint és odautazzak és megpróbáljam megtalálni a Mi Házunkat. Ami lehet hogy végül a már megtekintett lesz - de lehet hogy nem. Isten segítsen benne minket!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése