Rendezgetem a gépen régebbi irományaimat (még a blog előtti időkből) s találtam egy rövid kis írást. Nem vidám, de mégis pozitív. S mivel mint régebben említettem, szeretnék egy kis segítséget nyújtani sorstársaimnak, az egyedülálló anyáknak, ezért azt gondolom, hogy - különösebb aktualitás nélkül is - itt a helye. Bátorításként.
2011.
december 6. - 1. kedd – elváltak miséje
Emlékeim
szerint talán harmadszor mentem életemben úgy valahová, hogy nem
vártam semmit, nyitottan arra, hogy ha kapok valamit elfogadjam, s
ha nem, akkor se érezzem, hogy fölösleges volt az ottlét.
Belvárosi
Plébániatemplom…. Elváltak miséje…. Itt kereszteltek. Itt
keresztelték Petrát, Olivért és Csabit is… És itt kötöttem
házasságot, itt esküdtem örök hűséget, ITT!!! A HÁZASSÁG
SZENTSÉG!!!
Az
irodából, ahol mise után beszélgettünk, beláttam a kis
oldalszobába, ahová jegyesoktatásra (? )
jártam kb. 24 évvel ezelőtt.
Nyitottan
mentem, hogy elfogadjam, ha kapok valamit, bár el nem tudtam
képzelni, mit kaphatok, mit adhat a helyzetemben egy mise.
Késtem
vagy 10 percet.
Beléptem
a templomba és alig 2 perc múlva patakzottak a könnyeim. Nem, nem
hiszti, nem gyengeség – felszabadulás, az az érzés, hogy most
és itt lehet, nem néznek rád bárgyún, és szinte katarzis. Mert
meg lettem szólítva.
Az
igen idős atya elmondta (bár mit élhetett ő meg ebből?, mégis
hiteles volt), hogy mi az, ami a szívünk mélyén a legrosszabb
nekünk, mi az, amiért mások vagyunk, mint más egyedülállók,
mások, mint az özvegyek: mi többnyire elhagyottak – vagy
elmenekülők – vagyunk. Perifériára szorulva, meg nem értve, az
önbecsülésünk valahol a porban – hiszen mi nem vagyunk elég
jók erre a szentségre. És pontosan tudja, mi a legnagyobb baj, ami
ide vezet: a nem kimondott, nem megkapott jó szó. Mi már a
házasságon belül is értéktelennek éreztük magunkat.
A
pap bácsi reszkető hangjával az Úr elmondta, milyennek lát mégis
minket: értéknek, kimondhatatlan nagy, egyszeri és
megismételhetetlen kincsnek, hősnek, olyannak, aki csodálatos
dolgokat ad, aki mégis, minden nehézség ellenére családja
maradékáért küzd, harcol, és odaadja magát annak a pöttöm
közösségnek: a gyermekeinek. Aki mégis igyekszik haladni az ő
útján! Elmondta, hogy nagyon, nagyon fontosak vagyunk, nem vagyunk
hulladék!!!
Elmondta,
hogy szépek vagyunk és csodálatosak az Ő számára.
Igen,
ott, annak a templomnak a homályában tegnap este, Isten végre
válaszolt nekem. És azt mondta:”LÁTLAK! LÁTLAK TÉGED!!!”
(Figyelmetekbe ajánlom, hogy, minden hónap első keddjén este 6 órakor jelenleg is elváltak miséje van a Belvárosi Plébániatemplomban - kivéve most novemberben, mert Mindenszentekre esik, ezért kivételesen a következő kedden, tehát 2014. november 8-án lesz! Mindenkit nagy szeretettel várnak!)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése