3 gesztenyefa

Kivágtak 3 egészséges vadgesztenyefát. Miért? 

Lakótelepen lakunk a város szélén. Amikor másodszor ideköltöztem (itt éltem gyerekkorom jelentős részét, aztán elindultam a "nagyvilágba", s végül két gyerekkel itt vettem lakást), csendes alvóváros volt. Kicsit kopott, kicsit kieső - de volt ebben jó is: a nyugalom. Itt le lehetett engedni a gyerekeket egyedül a játszótérre, nem tévedtünk el és nem kellett idegenektől tartani.

Aztán egy nap megjelentek a munkagépek és letarolták a szomszédos benzinkutat, az Autóklub és a szerviz épületeit, udvarát. Eltörölték a föld színéről a sportpályákat (foci és tenisz, kiszolgálóépülettel). Csúnya palánkot húztak utóbbi köré - amit igen gyorsan megtaláltak a graffitisek és a vandálok, akik rendszeresen beszakították, kidöntötték. 

A palánk mellett kényelmetlen gyalogút vezetett, amely az összetört kandelábereknek köszönhetően éjszaka igencsak sötét volt. Ám a gyalogút másik oldalán a gyomok és ecetfák között ott nyújtózkodott még néhány almafa a réges-régi gyümölcsös emlékeként. Pici, férges termést hoztak, de mégiscsak gyümölcsfák voltak. 

Köztük ágbogas vadrózsabokrok, melyeken ősszel - idén ősszel különösen sok - csipkebogyó piroslott. Az elvadult zöldben egész nyáron virított a piros pipacs, lila papsajtmályva és az égszínkék mezei katáng. Eső után egész csigacsaládok keresztezték utunkat - mi a gyerekekkel különös óvatossággal jártunk köztük.

A gyalogút végén fiatal diófa, s a kanyaron túl 3 gyönyörű vadgesztenyefa terebélyesedett. Szeptemberi vasárnapokon, miséről jövet itt mindig megálltunk összegyűjteni a szép, fényes, vörösbarna gesztenyéket. Többnyire nem is csináltunk belőlük semmit, csak gyönyörködtünk bennük...Szorongattuk a markunkban - jó volt, ahogy a síma, gömbölyű termés a tenyerünkbe simult. A legkisebbik vadgesztenyefát különösen szerettem, - ki tudja miért - mindig köszöntem neki elhaladtamban, sőt sokszor meg is álltam, hogy megöleljem. 

A gyalogút és a palánk, meg az aluljáró amihez vezettek, csúnya volt és lehangoló, de a kis darabka természet, ami itt tenyészett mégis nap mint nap átmelegítette a szívemet. Egyszer vörösbegyet is láttam a csipkebogyó ágai közt ugrálni!

Aztán egy nap megint megjelentek a munkagépek és feldúlták a lakótelep innenső végét. Hol lezárták a gyalogutat, és másfelé tereltek minket, hol újra megnyitották. Egyik reggel lelakatolt kaput találtam előtte. Nagy kerülővel, építési területen át botorkálva jutottam csak el a túlsó végéhez, hogy lemehessek az aluljáróba. És a szívem összeszorult attól, amit láttam: a gesztenyefák ágait nagy motorosfűrészekkel tőből vágták le a munkások. Másnapra csak a tönkök maradtak: szemmel láthatóan erős, egészséges volt mind a három fa. Két napra rá a fiatal diófa is eltűnt...

Ma a helyükön és a sportpálya helyén hatalmas munkagödör, mélyén markológépek tépik a talajt, más részén a föld alá vezető lépcsők épülnek: készül a 4-es metró végállomása... Nagyszabású fejlesztés, modernizálás folyik, ettől lesz élhetőbb, használhatóbb a város. Ez környezetvédelmi kérdés is, hiszen így lehetőséget adunk az agglomerációból érkező autósoknak, hogy a járművet itt, a város szélén letéve korszerű, gyors közlekedési eszközzel juthassanak el uticéljukig!

Ja,... hogy közben fákat pusztítunk ki, madárkák élőhelyét, mert útban vannak? Na mondd már! Mit számít 3 vadgesztenyefa?