2013. október 23., szerda

Ákosom hite


Baráti házaspár, gyönyörű öt gyermekkel - hatodik már a pociban! A legidősebb lányka szülés közbeni trauma nyomán kerekesszékhez kötve, beszédközpontja sérült. Amúgy csodálatos gyermek: ragyogó szemeiből árad a boldogság, tele van szeretettel, s ugyanúgy töri szép fejecskéjét a gyermeki csínyeken, mint egészséges testvérkéi.  Okos, értelmes, sugárzó egyéniség. Ákos fiammal már születése óta ismerik egymást, együtt járnak hittanra, ha az Isten is úgy akarja, a tanév végén elsőáldozók leszenek.


Pénteken hittan után kicsit beszélgettem anyukával, közben Ákos szórakoztatta a kocsiba már bepakolt gyerekeket. Hazafelé séta közben aztán megeredt a nyelve:

- Luca nagyon nevetett rajtam... Tudod anyu, nekik sokkal jobb. Azoknak az embereknek, akik vakok, vagy süketek (bocsánat, így mondta, persze a siketekre gondolt), vagy akik némák, vagy kerekesszékben vannak és nem tudnak rendesen mozogni - nekik sokkal jobb mint nekünk, mint az ilyen erő-izom-tejet-iszom embereknek!

Döbbenten néztem rá, nem értettem még, hogy mit akar ebből kihozni, de ahogy rákérdeztem, az jelzésként hatott számára, hogy figyelek és érdekel amit mond, így aztán egyre lelkesebben beszélt, s megállíthatlanul dőlt belőle a szó:

- Nekik sokkal jobb, mert ők igazán boldogok, mert igazán hisznek az Istenben és tele vannak jósággal, nem úgy, mint mi, mint az ilyen erő-izom-tejet-iszom emberek, mert mi csak tettetjük a vidámságot, meg hogy hiszünk Istenben, mi csak tettetjük! Mindenki, aki egészséges, te is anyu (uppsz!) meg én is, meg mindenki!! De ők, akik nem tudnak hallani vagy látni, vagy mozogni, ők nem tettetik! Ők igazán boldogok. Nekik tiszta a lelkük! Mert ők tudják, hogy meg fogja őket gyógyítani az Isten! Ők tudják, igen! És azt is tudják, hogy ha nem most, amikor szeretnék, egyszer akkor is mindegyiküket meggyógyítja az Isten! És tudod mikor? Amikor majd eljön megint Jézus! Mert majd eljön ember képében az Isten és meggyógyít majd akkor mindenkit, aki süket, meg vak, meg aki kerekesszékes!! És ők ezt igaziból tudják, azért jobbak.
Mert tudod, nekik igazán tiszta a szívük meg a lelkük, mert ők ezt tudják! De a miénk az nem, a mi lelkünk már bemocskolódott, akik egészségesek vagyunk, mert csak azt gondoljuk, hogy ez kell meg az, meg mindenféle.
Én ezt hallottam egyszer valahol és már akkor tudtam, hogy ebből csinálok egy kis előadást és előadom neked anya, tudod?
Nekik tiszta a lelkük és tudják, hogy eljön Jézus.

(Levegőt nem kaptam a döbbenettől. Ákosom 9 (!) éves. )



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése