Indulás!

00:48

Kb. 3/4 órája megszólalt a telefonom. Minden lében két kanál - ez a lányom csengőhangja... 

Ez a lányom csengőhangja!!! És éjszaka van!!!! Te jó ég!!!! 

Nevetve szólt bele és azt kérdezte, hogy a magzatvíz meddig folyik ennyire? Abbahagyja majd, vagy mi? Mert épp a kádban áll. És csak nevetett aranyosan, csilingelőn. 

Elmagyaráztam a tudnivalókat magzatvíz-ügyben, adtam praktikus tanácsot és közben döbbenten vettem észre, hogy a pulzusom vészesen emelkedik a 2000/min felé és a gyomrom helyére egy ping-pong labda költözött. Mondta, hogy drukkoljak, hogy a többi is ilyen vicces legyen és elbúcsúzott. 

Ahogy letettem a telefont kiszakadt belőlem egy asszonyi fohász: "Szűz Máriám!!!" 

Imára kucorodtam és száguldoztak a  gondolatok és az emlékképek a fejemben. Istenem segítsd meg, vigyázz rá! Jaj még az illatokat, szagokat is szinte újra érzem! Szerettem volna ott lenni, de nincs kocsim, és nem hagyhatom itt a fiúkat se szó se beszéd. Régen arról álmodoztam, hogy ha az én kislányom szül majd, akkor ott leszek vele, fogom a kezét. Most, visszagondolva ez elég viccesen hangzik, hiszen ott a férje, aki szereti és vigyáz rá. 

Annyira izgulok, hogy még a gyomrom is felkavarodott és egyszercsak folyni kezdtek a könnyeim. De ez nem igazi sírás, hanem csak egy túlfolyó, amikor a hatalmas érzelmek áttörnek mindenféle gátat! Eddig olyan nyugodt és józan tudtam lenni. Örömteli várakozással beszéltem róluk - kismamáról és a babáról -, és higgadt tanácsokat adtam - ha kért. Nem hemzsegtem, nem édeskedtem, nem hívogattam naponta, hogy mi van, mi van. De most... Most hirtelen minden józanság eltűnt: izgulok és éber vagyok és rágom  a szám szélét, és ha 10 évvel fiatalabb lennék, biztosan egyik cigiről a másikra gyújtanék (novemberben lesz 10 éve, hogy leszoktam a dohányzásról. Vállveregetés,khmmm.) Most megértettem, hogy miért mászkáltak régen az apukák a szülőszoba folyosóján fel s alá, mert szívem szerint én is azt tenném, csakhogy úgy nem tudnék írni.

01:06

 Nagyon lassan telik az idő - jó lenne tudni 5 percenként, hogy éppen mi van! Persze nyilván semmi nincs. Most egy órája hívott. Azóta gondolom letusolt, felöltözött, beültek a kocsiba, közben felhívta a dokit és már beértek a kórházba. Talán épp a felvételi irodán vannak. Adategyeztetés, néhány kérdés, Gergő megveszi az automatából a sterilruhát, és mennek a szülőszobára. Vajon melyikbe kerül? Talán pont ugyanabba, ahol anno Ákos született? Szép, kellemes és kényelmes szülőszoba. Igen, ne tessék röhögni, egy szülőszoba is lehet kényelmes - amíg nincsenek az embernek tolófájásai! Édes kicsi lányom, mit érezhetsz most? Izgatott vagy ugye kincsem? De ugye nem félsz? Milyen kár, hogy nem kezdtél előbb a Csabához járni terhesgondozásra - ez az idő nagyon kevés volt arra, hogy igazi bizalom alakuljon ki benned iránta. Csak arra támaszkodhatsz, hogy én mennyire bízom benne - de ez az én bizalmam, most pedig neked volna szükséged arra a megnyugtató érzésre, hogy jó kezekben vagy te is és Dorka is. Sajnálom hogy így alakult, dehát nem tagadhatod meg önmagad és a véredet: makacs, konok, önfejű, és a saját tapasztalataira építő nőszemély voltál mindíg is. Nagyon szeretlek kincsem. Kimondhatatlanul. Emlékszem mindenre, ami fontos volt. (Na tessék, már megint bőgök!) Emlékszem arra, mennyit viccelődtünk, hogy vinnünk kell neked kiscipőt a szülőszobára, mert amennyit nyüzsögtél a pocakomban, ha megszületsz, biztosan rögtön elszaladsz. Emlékszem, milyen pici voltál, milyen megindító, milyen gömbölyű és ráncos. Emlékszem, hogy amikor a hasamra fektettek, a szülésznő apád felé fordította a fejecskédet, te hunyorogva pislogtál az erős fényben kicsit, majd megemelted a fejed és a másik oldalra fordítottad. Emlékszem milyen jót nevettünk akkor ezen... 

Emlékszem az ügyetlenkedéseimre, a büszkeségemre, a bontakozó anyai érzésekre. Emlékszem, milyen burok vett minket körül, ami kizárt mindenki mást. Csak te és én voltunk fontosak a Világegyetemből. Emlékszem a lélegzetedre, emlékszem bőröd selymes tapintására, emlékszem a hangocskákra, ahogy nyeldekelted a tejet. Mindenre emlékszem Petra, mindenre! Emlékszem, ahogy alakultál napról napra, hétről hétre, ahogy elindultál, ahogy megszólaltál. emlékszem, hogy tájszólásban beszéltél és senki nem értette, honnan szeded. Emlékszem aggodalmakra is halványan, és rengeteg örömre. Emlékszem mindre, ami az életemben vagy. Az életem része vagy - kitörölhetetlenül, végérvényesen. Csak azt nem értem, hogyan létezhetett a világ akkor, amikor még nem voltál. És hogy amikor még nem voltál - hol voltál? 26 és fél éve itt vagy velem, alakítod az életemet és társam vagy bizonyos értelemben. De honnan csöppentél ide? Belőlem? Két pici sejtből??? És hol volt a mai Petra akkor, amikor megszülettél, vagy pár éves totyogó kisded voltál? Hol volt könnyű, szép kezeid érintése akkor, amikor még csak szoros és ráncos kis öklöcskéd volt? 

1:58

Vajon hol tartanak most?  Már kb. 2 óra eltelt a hívás óta. Ez az én léptékeimmel mérve nagyon kevés idő. De vajon Petrának milyen léptékei vannak? Mit érez most? Hol tart? Emlékszem, az én magzatvizem reggel, felkeléskor folyt el, természetesen bementünk a kórházba, az egész napot nagy unalomban és étlen-szomjan töltöttem a vajúdóban és csak valamikor éjjel 10 körül kezdtem panaszkodni, hogy fáj a  derekam - biztosan a kényelmetlen ágytól. Reggel 6 körül született meg Petra. Ilyen léptékkel még javában vicceket mesélnek egymásnak Gergővel, vagy alszanak. Na persze, én meg itt virrasztok!!! Szépen vagyunk!!! 

De ha ebben nem hasonlít? Ha már fájásai vannak? Vajon hogy bírja őket? Egyáltalán jól vannak? Minden rendben? Pulzus, vérnyomás, oxigén, stb???

De ezek most csak kérdések. Már lehiggadtam. Isten csodálatosan alkotta meg az emberi testet, s azon belül is az asszonyit. Tökéletesen együttműködő, egymást támogató szervek és funkciók rendszere. Minden jól ki van találva. Magától is jól működik. 

2:14

Ó az az érzés, mikor megszületik és először láthatod végre a titokzatos kis jövevényt, akit mindvégig éreztél és dajkáltál a testedben és akivel olyan jól elvoltatok már, kezdtétek kiismerni, megismerni egymást. De ez most más: végre láthatod őt és a karodba zárhatod majd! Vajon milyen lesz? Mit fogsz érezni, gondolni? Mi lesz az első gondolatod? Tudom, leírhatatlan öröm, de mégis... Ugyanazt érzed majd, ugyanazt gondolod? Amikor a nehezében vagy honnan merítesz majd erőt? Abból, amiből én, hogy szegénykének biztosan sokkal rosszabb mint neked? Sose mondtam, hogy nagyon fáj, pedig igen. De direkt nem mondtam - azt úgyis megtapasztalod, és másképp fáj neked és nekem. Mást érzel és más intenzitással. Máshol van a küszöb, amit még el tudsz viselni és amin túl már muszáj kiáltani. Csak azt mondtam, ami jó, hogy arra készülj, a jóra. Hogy tudd, hogy a fájdalmon túl mekkora megismételhetetlen öröm, mennyire egyszeri pillanat. Hogy figyelj, hogy készülj, hogy keresd a rezdüléseket, a csodát, a szépséget. Hogy ne a fájdalomtól való elcsigázottság, hogy ne a félelem uraljon, hanem az örömteli várakozás. A szülés, a születés csoda. Ezen át részt vehet az ember a teremtésben.  Milyen közhelyes ez így... Nincsenek erre szavak, mert semmi nem elég rá. 

3:49

Most beszéltünk telefonon. Még nincs "semmi". Gergő drága kint alszik(?) a kocsiban szegény, Petrának meg a vajúdóban kéne. Semmi különös még nagyon az elején vannak. Ha reggel 9 körülig továbbra sem gyorsulnak fel az események, akkor kicsit "meggyorsítják". Hmm. Emlékeim szerint az nem egy leányálom, de szokott segíteni. Kicsit nevetgéltünk, halkan beszéltünk, mintha már a pici álmát őriznénk idekint. A telefonba behallatszott a szívhang: szép egyenletesen zakatol, ahogy kell. A legszebb zene füleimnek... Kicsit a keresztelőről, kicsit a kiságy összeállításának rejtelmeiről is csevegtünk. Próbáltam még pár gyakorlati jótanácsot adni neki, bíztattam, bátorítottam, aztán elbúcsúztunk. Meg kéne próbálnom aludni kicsit, mert mindjárt kelni kell. Egész napos tanfolyam vár rám, utána szülői értekezlet Csabi középiskolájában... Mikor fogok tudni bemenni az én drágáimhoz???? (Még sötét van, de már füttyögetnek, trilláznak az óvodakert énekesmadarai...folyt.köv.)